Megszületett a megállapodás a grúz földön állomásozó orosz fegyveres erők csökkentéséről<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Isztambulban, az EBESZ csúcsértekezletén részt vevő orosz és grúz diplomaták közös közleményben jelentették be a megállapodást, amely az európai hagyományos erőkről szóló egyezmény (CFE) módosításához kapcsolódik. Oroszország azt vállalta, hogy 2000. december 31. után legfeljebb 153 tankot, 241 páncélozott harcjárművet és 140 tüzérségi eszközt tart a Csecsenfölddel határos Grúziában, és négy támaszpontja közül kettőt (Gudauta és Vaziani) felszámol.
Tbiliszi belement viszont abba, hogy két másik támaszponton (Batumi és Akhalkalaki) ideiglenesen tovább állomásozzanak orosz csapatok. Az ő jövőjükről 2000-ben újabb tárgyalásokat kezdenek a felek.

Az utóbbi hetekben megnőtt a feszültség Moszkva és Tbiliszi között, mert orosz részről azzal gyanúsítják Grúziát, hogy átengedi területén a Csecsenföldre tartó gerillákat és fegyvereiket. Grúzia pedig a légterének megsértésével vádolta Oroszországot.

(MTI)

Korábban:

(1999.11.17.)