Jövő héten megalakulhat Észak-Írországban a koalíciós kormány<br/>

Vágólapra másolva!
Észak-Írországban a jövő héten megalakulhat a koalíciós kormány, miután David Trimble kijelölt kormányfő Ulsteri Unionista Pártja (UUP) szombaton támogatásáról biztosította a nagypénteki békemegállapodás megvalósításának menetrendjét. Az UUP igent mondott arra, hogy a katolikus Sinn Feint, a legnagyobb terrorista csoport, az Ír Köztárssági Hadsereg politikai szárnyát is befogadják a kormányba még azelőtt, hogy az IRA hozzákezdene fegyverei leszereléséhez.
Vágólapra másolva!

David Trimble

Az UUP 862 tagú politikai testülete, a tanács szombati ülésén 480 szavazattal 349 ellenében mondott igent arra, hogy a katolikus Sinn Feint, a legnagyobb terrorista csoport, az Ír Köztárssági Hadsereg politikai szárnyát is befogadják a kormányba még azelőtt, hogy az IRA hozzákezdene fegyverei leszereléséhez. Az unionisták korábban ragaszkodtak ahhoz, hogy előbb a félkatonai csoportok szolgáltassák be fegyvereiket, és csak utána kapjanak helyet a kormányban a fegyveres csoportokhoz kötődő pártok, leginkább a katolikus Sinn Fein.

Az elmúlt hetekben a nemzetgyűlés frakciói George Mitchell amerikai közvetítő vezetésével jutottak egyetértésre a tekintetben, hogy a nagypénteki békemegállapodás alapelvei szerint előbb létrehozzák a koalíciós kormányt, és a fegyveres csoportok utána kezdik meg a leszerelést. Az IRA addig hallani sem akar fegyverei beszolgáltatásáról, amíg nem látja biztosítva, hogy képviselői az egyenlőség elve alapján helyet kapnak az északír kabinetben. Az UUP Tanácsa szombaton azzal a feltétellel támogatta a kormányalakítás megkezdését, hogy David Trimble pártvezér február végén újra összehívja a tanácsot, és áttekintik, meddig jutottak a félkatonai csoportok a leszerelés folyamatában. Ha az UUP Tanácsa akkor úgy ítéli meg, hogy a leszerelést ellenőrző nemzetközi bizottság által kitűzött célok nem teljesültek, David Trimble kormányfőt és a párt három miniszterét visszahívja a kormányból.

- Elmozdultunk a holtpontról - jelentette be szombaton David Trimble, amikor kihirdette a tanács szavazásának eredményét. A kijelölt kormányfő hangoztatta: "A labda most már a Sinn Fein térfelén van. Mi megtettük az első lépést, kövessenek benünket!" Trimble arra utalt, hogy a pártok közötti egyezség szerint az IRA vállalta, kijelöli összekötőjét a leszerelést ellenőrző bizottsághoz, amint megalakul a koalíciós kormány.

Tony Blair brit és Bertie Ahern ír miniszterelnök szombaton üdvözölte az Ulsteri Unionista Párt döntését, hogy hajlandó kormányt alakítani, mielőtt a terrorista csoportok megválnának fegyvereiktől.
- Az UUP nagy bátorságról tett tanúbizonyságot - méltatta Tony Blair azt, hogy a legnagyobb északír koronahű protestáns párt hosszú hónapokig tartó ellenvetés után elfogadta a felkínált kompromisszumot, amely megnyitja az utat az előtt, hogy 30 év után a tartomány ismét saját kezébe vegye életének irányítását.

(MTI)

Ajánló:

Angolul