Groznij úgy néz ki, mint Sztálingrád 1943-ban<br/>

Vágólapra másolva!
Az orosz tüzérség és légierő vasárnap is változatlan hevességgel támadta Groznijt. A Sunday Telegraph tudósítója az 1943-as Sztálingrádhoz hasonlította a várost. Szinte percenként csapódnak be a bombák a lángokban és romokban heverő városba. A támadások következtében vasárnap eddig harmincan vesztették életüket.
Vágólapra másolva!

Az orosz tüzérség és légierő vasárnap is változatlan hevességgel támadta Groznijt, Argunt és Urusz-Martant.
Az Eho Moszkvi rádióállomás által idézett grozniji források szerint vasárnap harmincan életüket vesztették, tizenöten pedig megsebesültek az ágyú- és rakétatűzben. Azt nem közölték, hogy polgári személyek, vagy csecsen fegyveresek voltak-e az áldozatok.

Groznij ágyúzása tekinthető a csecsenföldi hadműveletek harmadik szakaszának kezdetének. A tűzcsapásokkal a főváros kiürítésére akarják rábírni a fegyveres osztagokat. A grozniji lakosoknak ugyanakkor folyosót biztosítottak a tűz alatt tartott város elhagyásához.

***


A tudósító szerint a bombák szinte percenként csapódnak be a városba."Célpontjaik aligha katonai létesítmények: egyszer lakóházak, máskor gyárak. Az orosz nehéztűzérség rakétái világítják meg az éjszakai égboltot...Csecsen források szerint az utolsó két nap támadásaiban 320 lakos vesztette életét. Bár az adatokat nehéz ellenőrizni, Groznij megpróbáltatása - az áldozatok és a városra hulló rakéták számát illetően - sokkal nagyobb, mint Szarajevóé volt a szerb ostrom csúcspontján" - véli az újságíró.

"A Groznijban maradt csecsenek, akik pénz és gépkocsi hiányában nem képesek elmenekülni, a bombázások szüneteit használják fel arra, hogy kimerészkedjenek a pincékből. A romok között kutatnak élelmiszer, fűtéshez használható fa és víz után. A város legnagyobb piacát négy héttel ezelőtt lőtték szét az oroszok arra hivatkozva, hogy fegyverbazár volt. 150 kereskedő és vásárló vesztette életét, köztük sok gyerekek is volt. Néhány kereskedő visszatért ugyan a piacra, de az utánpótlás kifogyóban van: a múlt héten az egyetlen utánpótlási útvonalat lezárta a nagy havazás. Groznijban nincs orvosi ellátást, a sebesülteket, betegeket a közeli Sali kórházában látják el borzasztó körülmények között.

A csecsen főváros utcáin ma már csak a csecsen fegyveresek és a kóbor kutyák lézengenek. Aszlan Maszhadov elnök katonái közül körülbelül ötezer van a csecsen fővárosban, és még néhány ezren más városokat védenek. A csecsen katonák gépfegyverekkel és gránátvetőkkel veszik fel a harcot az orszokkal. Az orosz erők a fővárostól délre fekvő sík vidék felét ellenőrzik, decemberre akarják teljesen körbezárni Groznijt.

A tudósítás szerint a csecsen harcosok a hét végén sikeres ellentámadást hajottak végre a 25 kilométerre lévő Novogroznyenszkij ellen, és visszafoglalták a települést. Az orosz erők azonban átcsoportosítást hajtottak végre és ellentámadásra készülnek.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(1999. november 27.)