Etiópia Mengisztu Hailé Mariam kiadását kéri a Dél-afrikai Köztárságtól<br/>

Vágólapra másolva!
Etiópia hivatalosan kérte Mengisztu Hailé Mariam kiadását a Dél-afrikai Köztárságtól, hogy a volt diktátort bíróság elé állíthassa népirtás és emberiség elleni bűntettek vádjával.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi etióp vezetés Mengisztut, aki 17 éven át volt uralmon, politikai ellenfelei tízezreinek a haláláért tartja felelősnek. A diktátor, miután 1991-ben megfosztották hatalmától, Zimbabwéba menekült. Etiópia azóta számos alkalommal kérte kiadását a hararei hatóságoktól. Azt, hogy a 62 éves Mengisztu jelenleg a Dél-afrikai Köztársaságban tartózkodik, a múlt héten erősítették meg ama hírrel összefüggésben, hogy ott gyógykezelik, állítólag szívpanaszokkal. Akkor közölte a dél-afrikai külügyminisztérium szóvivője azt is, hogy Pretoria nem adja ki Addisz-Abebának volt vezetőjét. Szerdán egy másik pretoriai tisztviselő ezzel kapcsolatban magyarázatképpen megjegyezte, hogy a két ország között nincs kiadatási egyezmény.

Az AP amerikai hírügynökség összefoglalója szerint az etiópiai háborús bűnök ügyében illetékes törvényszék eddig mintegy 5 ezer személy ellen emelt vádat összesen 14 200 ember meggyilkolása miatt.

(MTI)