Svájc elismerte felelősségét a holocausttal kapcsolatban

Svájc a második világháború idején nem felelt meg olyan mértékben humanista hagyományainak, ahogyan ezt tennie kellett volna - mondja ki az a svájci kormánynyilatkozat, amelyet az úgynevezett Bergier-jelentés pénteki közzététele után adtak ki. A jelentés az országnak a második világháborúban a zsidó menekültekkel szemben tanúsított magatartását vizsgálja. E szerint Svájc, határai megnyitásával, ezreket menthetett volna meg a biztos haláltól.

A tanulmányt a svájci kormány rendelte meg egy nemzetközi bizottságtól három évvel ezelőtt, miután az országot sok vád érte a holocaustáldozatok bankszámláival való vélt bánásmód miatt. (A bankszámlák ügyében a Volcker-bizottság e héten tettek közzé jelentést.)

Az amerikai, izraeli és svájci történészek által öszeállított jelentés leszögezi: 21 ezer zsidó menedéket lelt Svájcban, 24 ezer menekülőt azonban a határokon, további közel 15 ezret pedig külföldi követségein utasított vissza. Ezen kívül felbecsülhetetlen azoknak a száma, akik hallván a svájci gyakorlatról, meg sem próbálkoztak. Az akadályok teremtésével - szándékosan vagy szándékolatlanul - a svájci tisztségviselők segítettek a náciknak céljaik elérésében - mondta ki a Jean-Francois Bergier svájci történész nevével fémjelzett bizottság jelentése.

Svájc a második világháború idején, amikor a nácik közel hatmillió zsidót irtottak ki Európában, még az elől is elzárkózott, hogy menekülteknek tekintse a zsidókat, és arra az időre az országba engedje őket, amíg tovább tudnak menni valamely más célállomás felé. A jelentés szerint 1942-ben döntés született arról, hogy el kell utasítani azokat, akik "pusztán faji alapon, például mint zsidók" kérnek menedéket, noha az illetékesek legkésőbb 1942 nyarától pontosan tudták, hogy Európában haláltáborok működnek. A merev elutasítási gyakorlaton néhány hónap múlva lazítottak, de Svájc csak 1944-ben volt kész a zsidóüldözéseket elegendő alapnak tekinteni a menedékjog megadásához. Bírálta a bizottság azt is, hogy Svájc ragaszkodott a németek által bevezett "J" jelzéshez a zsidók útleveleiben, ami jelentősen megnehezítette az üldözöttek bevándorlását más országokba is.

A jelentés elismeri, hogy Svájcban akkoriban mélyen gyökerezett az antiszemitizmus, és az országot a tengelyhatalmak vették körül, de rámutat: nem volt ok azt feltételezni, hogy a nácik lerohannák Svájcot, ha más gyakorlatot követne. A több mint 900 oldalas dokumentum felsorol számtalan tragikus esetet, amelyben a katonai rendőrök még össze is verték és kirabolták a zsidókat kiutasításuk előtt, de igen sok olyan tényt is, amely bizonyítja: sokan akadtak, akik mindent elkövettek és sokat kockáztattak a szerencsétlenek mentése érdekében. A jelentés arra is rámutat, hogy a vádakkal ellentétben Svájcon nem haladtak át koncentrációs táborokba tartó vonatok Olaszország és Franciaország felől.

Svájc a második világháború idején nem felelt meg olyan mértékben humanista hagyományainak, ahogyan ezt tennie kellett volna - mondja ki az a svájci kormánynyilatkozat, amelyet a Bergier-jelentés pénteki közzététele után adtak ki, s amely megismétli Svájc 1995-ben elhangzott bocsánatkérését. A nyilatkozat ugyanakkor rámutat: a jelentés nem számol eléggé azzal, milyen nehéz helyzetben volt Svájc a náci barbárság idején.

A svájci zsidó szervezetek értékesnek, kiegyensúlyozottnak és bátornak minősítették és üdvözölték a jelentést. Frak Lübke, a David centrum az antiszemitizmus ellen elnevezésű szervezet ügyvezetője szerint Svájc büszke lehet a Bergier-bizottság jelentésére, s most az a fontos, hogy meglegyen a bátorság a feltárt tények feldolgozásához.

Svájcban máris választási témává lépett elő a pénteken közzétett Bergier-jelentés: Christoph Blocher, a Svájci Néppárt (SVP) politikusa, aki szerdán miniszteri posztért indul harcba, kijelentette: ha már a kormány tagja lenne, egyszerűen visszautasítaná a történészbizottság jelentését. Az SVP egyik érve álláspontja mellett az, hogy ha a kormány hivatalosan vállalja a felelősséget az akkori menekültügyi politikáért, az érintettek kártérítést követelhetnek.

Kaspar Villiger akkori elnök 1995-ben ugyan bocsánatot kért az érintettektől, de akkor még kitartott a mellett az állítás mellett, hogy Svájc kénytelen volt engedményeket tenni a németeknek.

A lausanne-i bíróságon jelenleg két ilyen kártérítési pert is tárgyalnak. Joseph Spring és Charles Sonabend 100-100 ezer svájci frankot követel. A Sonabend családot 1942-ben kitoloncolták Svájcból, és a szülők később Auschwitzban pusztultak el. Springet 1943-ban, 16 éves korában két unokatestvérével együtt svájci határőrök fogták el, amikor illegálisan az ország területére léptek, és egyenesen egy német járőrnek adták át. Spring két unokatestvére ugyancsak Auschwitzban vesztette életét.

(MTI)

Korábban:

(1999. december 7.)