Elkezdődött a spanyol halálbrigád pere<br/>

Vágólapra másolva!
Megkezdődött hétfőn annak a halálbrigának a pere Spanyolországban, mely az államhatalmon belül szerveződött a nyolcvanas években. A vádlottak között vannak az akkori belügyminisztérium vezetői is.
Vágólapra másolva!

Spanyolországban hétfőn megkezdődött egy, az államhatalmon belül szerveződött halálbrigád tagjainak a pere. Az állambrigádot baszkföldi szeparatisták elrablásával, megkínzásával és meggyilkolásával vádolják.

A bíróság elé állt Rafael Vera, aki a nyolcvanas években a belügyminisztérium második számú vezetője volt. Szintén a vádlottak között van Enrique Rodriguez Galindo csendőrtábornok. Az ügyészek 2-től 92 évig terjedő börtönbüntetést kérnek.

A várhatóan hónapokig tartó perben több mint száz tanút akarnak meghallgatni. Ez az úgynevezett Antiterrorista Felszabadító Csoportok második bírósági ügye. A halálbrigádot legalább 27 baszk halálért tartják felelősnek. Ők az ETA terrorszervezet tagjai, vagy szimpatizánsai voltak, de több esetben ártatlanok estek a megtorlás áldozatául, mert másokkal tévesztették össze őket. A gyilkosságokat 1983-87 között követték el.

Az akkori miniszterelnök, Felipe González cáfolja, hogy ő lett vola a halálbrigádok ötletadója, és a bíróságok nem találtak egy perhez elegendő bizonyítékot ellene. Egykori belügyminiszterét, José Barrionuevót és Rafael Verát viszont tavaly elítélték emberrablás miatt. Az akkor már évek óta érlelődő botrány hozzájárult ahhoz, hogy González pártja 1996-ban elvesztette a választásokat.

Az ügy továbbra is súlyos teher a Spanyol Szocialista Munkáspártnak. A helyzetet nehezíti, hogy a jövő év elején általános választásokat tartanak Spanyolországban, és a kampány már tart.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)