Lemondott az olasz miniszterelnök<br/>

Vágólapra másolva!
Massimo D'Alema olasz kormányfő szombaton éjjel benyújtotta lemondását Carlo Azeglio Ciampi köztársasági elnöknek.
Vágólapra másolva!

Az államfő szombaton este 22 órakor fogadta D'Alemát, és mintegy 30 percen át tanácskozott vele. Ciampi vasárnap reggelre tanácskozásra hívta a parlament két házának elnökeit és a főbb politikai pártok vezetőit. Felkérte D'Alemát, hogy ügyvivőként biztosítsa a kabinet munkájának folytonosságát az új kormányról meghozandó döntésig.

D'Alema szombaton este a képviselőházban elmondott beszéde után - melyben bejelentette, hogy erősebb, nagyobb támogatottságú kormányt akar létrehozni - rövid megbeszélést folytatott kabinetjével, majd az államfői palotába indult, hogy benyújtsa lemondását.

D'Alema 423 napon át vezette az Olasz Köztársaság II. világháború utáni 56. kormányát. A leghosszabb életű - 1058 napon át hivatalban volt - kormányt ebben az időszakban Bettino Craxi vezette. 1983 augusztusától 1986 közepéig; a legrövidebbet - 9 napon át - Giulio Andreotti. D'Alema közvetlen elődje, Romano Prodi 874 napon át töltötte be hivatalát.

A D'Alema vezette koalíció hét pártjának vezetői közös felhívást fogalmaztak meg annak érdekében, hogy ismét Massimo D'Alema alakítson kormányt, s úgy határoztak, hogy álláspontjukról közös küldöttség útján tájékoztatják az államfőt. A jobboldali ellenzék vezetője, Silvio Berlusconi előrehozott választások kiírását követelte.

(MTI)

Ajánló:

Angolul