Nagyszabású orosz támadás indult Groznij ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Az Orosz Föderáció fegyveres erői szombaton reggel nagyszabású hadműveletet indítottak az orosz kormánnyal szembenálló szakadár csecsen vezetés kezén lévő Groznij ellen. A páncélos csapatok több irányból indultak meg a csecsen főváros felé. A három szakaszosra tervezett akció célja a város teljes elfoglalása.
Vágólapra másolva!

Magyar idő szerint szombaton délben az Itar-TASSZ hírügynökség megerősítette, hogy reggel elindult a végsőnek szánt orosz támadás Groznij ellen. A katonai forrásokra hivatkozó jelentés szerint a hadművelet első fázisát az éjszakai tüzérségi előkészítés jelentette, a második a jelenleg is tartó, a város stratégiai pontjainak elfoglalását célzó többirányú páncélos akció. Az orosz tervek szerint a harmadik fázisban kerül sor a város teljes elfoglalására. Az orosz fegyveres erők kijelentése szerint a támadó csapatoknak "minden áron" meg kell óvniuk a városban rekedt civil lakosságot, s az elfoglalt városrészekben azonnal biztonsági zónákat alakítanak majd ki.

Az ORT orosz televízió szerint a támadó csapatok élén a Moszkva-párti volt grozniji polgármester, Biszlan Gantamirov által vezetett csecsen paramilitáris alakulatok járnak, őket követik az orosz belügyi alakulatok. A támadást erős tüzérségi tűz is támogatja.

Az orosz kormány képviselői korábban többször kijelentették, hogy karácsonyra Groznij elesik - nagyszabású támadó művelet tervéről ugyanakkor nem beszéltek. Az NTV szerint a város fegyveres védői mintegy 1500-an lehetnek, és vannak közöttük olyanok, akik "szívesen megadnák magukat" az orosz egységeknek.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Korábban:

1999. december 22.