A szlovákok többsége támogatná a romák elkülönítését<br/>

Vágólapra másolva!
A Taylor Nelson Sofres ügynökség decemberi felmérése szerint Szlovákia lakosságának 60,4 százaléka támogatná az olyan intézkedéseket, amelyek nyomán a romák az ország többi lakójától elkülönítve lennének kénytelenek élni.
Vágólapra másolva!

Az elkülönítést legkevesebben a nagyvárosokban, legtöbben pedig a kistelepüléseken élő emberek támogatnák. Az ötszáz főnél alacsonyabb lélekszámú településeken élő emberek 74,4 százaléka, a 2000 és 5000 közti lélekszámú helységekben 70,6 százalék helyeselné a romák elkülönítésének gondolatát.

A felmérés adatainak ismeretében a parlamenti pártok képviselői rendre elfogadhatatlannak minősítették a szegregáció gondolatát, az ellenzéki padsorokban ülő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, Anna Malíková azonban úgy ítélte meg, hogy a romák elkülönítésének gondolata nem tekinthető negatív diszkriminációnak, mert az intézkedés a romák "életminőségének javulásához", ennek következtében pedig majdani társadalmi beolvadásához vezetne.

A. Nagy László, a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke, a parlament emberi-jogi és nemzetiségi bizottságának elnöke ezzel kapcsolatosan a pozsonyi Új Szónak kijelentette, hogy "nincs áttörés az emberek gondolkodásában, Szlovákia lakosságának látásmódja egyszerűen előítéletektől terhes. Sajnos, ez nem csak a romákkal összefüggésben érvényes" - idézte kedden a lap a magyar képviselőt.

Több szociológus kedden napvilágot látott véleménye szerint az ügynökség a kérdés megfogalmazásakor alapvető módszertani hibát vétett: eleve "választ sugalmazó módon kérdezett". A SME című liberális lapban egy szociológus úgy vélekedett, hogy ha a Szlovákiával szomszédos országokban hasonlóképpen sugalmazó eszközökkel kérdezték volna meg az embereket ugyanerről, akkor ott is ugyanilyen arányban pártolták volna a romák elkülönítésének gondolatát.

(MTI)

Ajánló: