Náci háborús bűnös után nyomoz a brit rendőrség <br/>

Vágólapra másolva!
A brit rendőrség nyomoz egy lett származású, ausztrál állampolgárságú férfi után, aki a második világháború idején a kegyetlenségéről hírhedt Arajs-osztag tisztje volt.
Vágólapra másolva!

A most 86 éves férfit korábban már kiutasították az Egyesült Államokból, majd Kanadából is. Lord Janner bejelentette: hivatalosan is kérni fogja a brit belügyminisztertől, hogy kezdjen vizsgálatot Kalejs ügyében. A brit törvények ugyanis lehetővé teszik, hogy eljárást indítsanak háborús bűnösök ellen akkor is, ha tetteiket Nagy-Britannia határain kívül követték el.

Kalejs a háború után Ausztráliában telepedett le, ahol állampolgárságot szerzett, majd 1959-ben - magát földmunkásnak kiadva - az Egyesült Államokba települt át. Ott 1988-ban rendelték el hazatoloncolását, de többszöri fellebbezése miatt arra csak a 1994 áprilisában került. Ezután turista vízummal Kanadába utazott, ahonnan három év után, 1997 augusztusában utasították ki.

(MTI)