Egy ausztrál életmentő felhörpintett egy halálos mérgű medúzát<br/>

Vágólapra másolva!
Egy 19 éves ausztrál életmentő abból a vizeskancsóból ivott, amely a halálos mérgű dobozmedúza tapogatóit tárolta. A fiatalember túlélte a véletlen kortyot.
Vágólapra másolva!

Egy életmentő fiú hétfőn lenyelte a halálos mérgű dobozmedúza vizeskancsóban tárolt tapogatóit. A fiatalember véletlenül ivott a vízből egy ausztrál szörfklubban, Cairnsben. A majdnem átlátszó tapogatókat a hűtőszekrényben, egy vizeskancsóban tárolták, mivel az egyetemi kutatási programhoz volt szükség rájuk. A fiatalember csak akkor vette észre a tévedését, amikor már egy kortyot megivott a vízből. Riasztotta társait, akik azonnal hívták a mentőket.

A mentők szóvivője elmondta: "Mikor odaértünk, nagyon nyugodt és beszédes volt, de a légzése nehézkessé vált. A légcsöve érzéketlen és duzzadt volt." A fiatalembert a kórház intenzív osztályára vitték.

Szakértők szerint a fiú szerencséje az volt, hogy a kancsó már napok óta állt a hűtőszekrényben, mivel a dobozmedúza mérgező sejtjeinek nagy része az idő múlásával leválik.

Az Ausztrál Tengeri Tudományok Intézetének adatai szerint a dobozmedúza október és április között fordul elő az északausztrál vizekben. A dobozmedúza mérgezése általában halálos. "Ha valakit megcsíp egy ilyen medúza, gyakorlatilag nincs esélye a túlélésre vagy a partra jutásra. Akkora fájdalommal jár a csípés, hogy sokkot okoz, és a szervezet teljes mérgezése előtt fulladáshoz vezet."

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

A medúza tulajdonságai, szokásai