Borisz Jelcin volt orosz elnök első szentföldi látogatása során szemlátomást elemében érezte magát, csak a pezsgőt kevesellte. Kísérői időnként ki-kivették a volt államfő kezéből a pezsgős poharat, a 68 éves Jelcin ugyanis láthatóan túl gyakran kívánt koccintani vendéglátóival a fogadásokon.

Jelcin feleségével

Fotó: Evelyn Hockstein
A péntek reggeli közös ima közben aztán Jelcin mélyen meghatódott a betlehemi Születés templomában. Az egykori kommunista Jelcin hivatalosan zarándokként érkezett három napra Izraelbe és a palesztin területekre, hogy több államfővel együtt ünnepelje meg az ortodox karácsonyt.

Csütörtök este Jelcin Jasszer Arafat palesztin elnökkel költötte el az ünnepi vacsorát Betlehemben, Jézus szülőhelyén. Később az éjféli mise idején már nyugat-jeruzsálemi szállodai szobájában pihent. Jelcint egész nap mindenhová elkísérte elsősegély-kocsija, mindenütt vele voltak személyes orvosai és testőrei.

A Jelcin és az Arafat házaspár találkozása

Fotó: Evelyn Hockstein
A Jediót Ahronót című izraeli lap szerint Jelcin Izraelbe érkeztekor egyebek között kijelentette: "Nagyon örülük, hogy a Szentföldön lehetek. Az oroszok mindig itt voltak, és befolyást gyakoroltak". Azt az embert, aki szilveszterig a Kreml ura volt - azaz saját magát - szent elnöknek nevezte. Hangulata óráról órára változott, és Jelcinhez hasonlóan a házigazdák sem mindig tudták, hogy nevessenek vagy sírjanak.

Jelcin a csütörtöki ebéden Ezer Weizman izraeli elnök előtt az elnök barátainak és barátnőjének az egészségére ürítette poharát. A lemondott orosz elnök egészen nyilvánvalóan nem volt tisztában azzal, hogy Weizman egy francia milliomos pénzadományai miatt egyre növekvő nyomás alatt áll, és lemondását követelik. A sokat bírált Weizmant igen kellemetlenül érintette a nála jó pár évvel fiatalabb Jelcin viselkedése.

(MTI)