Megkezdték a a ciszjordániai és gázai zsidó telepeket őrző katonák létszámának csökkentését<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Efrájim Szneh védelmi miniszterhelyettes vasárnap bejelentette, hogy megkezdte a ciszjordániai és gázai zsidó telepeket őrző katonák számának csökkentését. Hozzátette: nem politikai döntésről van szó; a telepek őrizetének 40 százalékos csökkentése a védelmi kiadások lefaragásának része. Az izraeli katonai rádiónak nyilatkozó miniszterhelyettes szerint az intézkedés nem fenyegeti oly mértékben a telepesek biztonságát, hogy az ne lenne elviselhető.

Jehosua Mor-Joszif, a telepesek szóvivője bírálta a kormány lépését, mondván, hogy azzal kibújik a minden állampolgárának védelméért viselt felelőssége alól. Egy Jeruzsálem közelében lévő telep lakója szerint a hadsereg máris csökkentette a telep védelmét, nappal egyáltalán nem, éjjel pedig nem eléggé őrzi azt, és a telepesek féltik biztonságukat.

A katonai rádióban elhangzott, hogy a telepeseknek ezentúl többet kell tenniük lakóhelyük védelméért. Összesen mintegy 170 ezren élnek a mintegy 150 szétszórt zsidó telepeken Ciszjordánia és Gáza területén, ahol a palesztinok független államot akarnak kikiáltani.

(MTI)

Korábban:

(2000. január 5.)