Fellázadtak a rabok két cseh börtönben<br/>

Vágólapra másolva!
Lázadás tört ki hétfőn két csehországi börtönben. A rabok a börtönökben uralkodó áldatlan állapotok ellen küzdenek. Kijelentették: akciójukat addig folytatják, amíg nem kapnak biztosítékot arra, hogy javulni fognak a fogvatartás körülményei.
Vágólapra másolva!

A közép-csehországi Kladnó melletti Hermanicében mintegy 1500 fogoly hétfőn délelőtt éhségsztrájkot kezdett. A foglyok bírálják a börtön vezetését és a hatóságokat, amiért életkörülményeik nem felelnek meg a nemzetközi előírásoknak: a börtönben több a fogoly, mint az épületek befogadóképessége, piszkos ruhát hordanak, rossz az élelmezés, és tisztálkodási körülményeik is lehetetelenek. Szóvivőjük kijelentette: a tiltakozó akció addig folytatódik, amíg nem kapnak biztosítékokat arra, hogy javulni fognak fogvatartásuk körülményei. Hasonló okok miatt hétfőn este lázadás tört ki az észak-morvaországi Ostrava melletti Hermanovicében is, ahol mintegy 1100 fogoly van.

A börtönparancsnokság mindkét helyen szigorú intézkedésekről döntött a rend fenntartására, s bejelentették, hogy tárgyalásokat kezdenek a foglyokkal. Csehországban jelenleg több mint 23 ezer ember van a börtönökben, amelyek hivatalos befogadóképessége azonban csupán 20 ezer személy.

(MTI)