Tűz ütött ki Koszovó egyik hőerőművében<br/>

Vágólapra másolva!
Drámai mértékű áramhiány alakult ki Koszovóban, miután a szerbiai tartomány egyik hőerőműve - a létesítmény olajtartályaiban keddre virradó éjszaka kiütött tűz következtében - leállásra kényszerült. Az oltásban legalább öt személy megsérült.
Vágólapra másolva!

Susan Manuelle, az ENSZ polgári missziójának szóvivője elmondta: a tűz éjfélkor ütött ki a Pristinától északnyugatra fekvő Obilic településnél működő "Koszovó B" erőmű olajtartályainál. A tűzeset okára a szóvivő szavaiból nem derült fény, de más jelentések szerint egy hete már megrepedtek az erőmű kazánjai.

A lángokat csak hajnalra sikerült megfékezni, és közben legalább öt személy megsérült: négy tűzoltó és egy KFOR-katona füstmérgezést szenvedett.

A tűzeset következtében az erőmű leállásra kényszerült. Mivel a másik, "Koszovó A" erőmű termelése megbízhatatlan - és naponta csupán 100 megawattnyi áramot állít elő -, a történtek drámai áramhiányt idéztek elő. Pristina például 235 megawattnyi elektromos energiát kap, noha a szóvivő szerint naponta 650 megawattnyira lenne szüksége. A tartományi székhely nagy része áram nélkül maradt.

A történtek miatt a szerbiai tartomány egész területén áramkorlátozásokat rendeltek el. Az áramszünetek akár 15 órásak is lehetnek. A helyzeten nem segít az áramimport sem: a tartomány - a szintén áramhiánnyal küszködő - Közép-Szerbiából napi 75 megawatt, Görögországból Albánián keresztül pedig 60 megawatt áramot kap. Athén további 60 megawattot szállítana Macedónián keresztül, de a macedón távvezetékek meghibásodása miatt ez egyelőre nem lehetséges.
Koszovóban az ENSZ polgári missziója irányítja az áramtermelést.

(MTI)