Letartóztatták a kuvaiti bábkormány vezetőjét<br/>

Vágólapra másolva!
Letartóztatták a Kuvait 1990-es lerohanását követően alakult bábkormány vezetőjét: Ala'a Husszein Ali pénteken norvég útiokmányokkal akart Kuvaitba beutazni.
Vágólapra másolva!

Ala'a Husszein Ali Norvégiából érkezett, ahol családjával jelenleg él. Érkezéséről az al-Watan című kuvaiti lap jelentést közölt pénteken, anélkül azonban, hogy letartóztatásáról említést tett volna. Vele utazó négy gyermekét az ottani családtagok vették gondozásba. A "szabad Kuvait ideiglenes kormánya" névre hallgató, Irak által felállított bábkormány feje a Kuvait visszafoglalására indított nemzetközi akció után elmenekült, s távollétében halálra ítélték.

Ala'a Husszein Ali annak idején a hadsereg főparancsnoki tisztét, a belügyminiszteri és a védelmi miniszteri posztot is viselte egyszemélyben.

(MTI)

Ajánló:

(Angol nyelven.)