A rendőrség tudja, ki ölte meg Arkant - állítják szerb újságok

Szerb kormánypárti újságok szerint a rendőrség tudja, ki ölte meg Arkan kapitányt. A hírt aznap tette közzé a Politika című napilap, hogy a Tigrisek nevű szerb szabadcsapat vezetőjét eltemették.


Arkan családtagjai
Fotó: Goran Tomasevic
Emberek ezrei - köztük a rettegett Tigrisek nevű szabadcsapat tagjai - gyülekeztek Belgrád új temetőjében, ahol eltemetik Arkant. A hágai Nemzetközi Törvényszék által keresett Arkant szombaton lőtték le a belgrádi Intercontinental Szálloda előtt. Eddig számos találgatás látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy vajon ki állhat a merénylet mögött. Az ellenzéki média azt állította, hogy a gyilkosságra kormányzati politikusok adtak utasítást, mert Arkan terhessé vált Milosevics szerb elnök számára. Korábban Arkant igen szoros szálak fűzték Milosevicshez. Kormányzati források tagadták, hogy politikai merényletről lett volna szó. Igaz, eddig - 5 nappal az esemény után - hivatalos források nem reagáltak a merényletre. Ugyanakkor meg nem nevezett, kormányhoz közeli források azt közölték a nyugati médiával, hogy Arkant vélhetőleg egy montenegrói maffiózó ölte meg. Ugyanez a forrás azt is mondta, hogy a gyilkossággal gyanúsított maffiózót már le is tartóztatta a rendőrség.

A Politika című szerb napilap azt állítja, hogy a rendőrség tudja, ki követte el a merényletet. Ugyanakkor a lap szerint még nem fogták el az állítólagos tettest.

„A rendőrség tudja, hogy ki követte el a gyilkosságot. Azok az újságok, amelyek politikai összeesküvésről írtak, bolondot csináltak magukból" - írja a Politika.

A Politika azt állítja, hogy a merénylő társát, aki megsérült a szállodai lövöldözésben, átszállították egy másik kórházba. A hatóságok így próbálják elérni, hogy végezzenek a férfival.
Két másik újság azt írta, hogy a megsérült férfi korábban dolgozott a rendőrségnek.

© Copyright Reuters Limited. © Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Az ABCNews portréja Arkanról angolul.