Még nem érkezett meg a Pinochetet hazaszállító repülőgép <br/>

Vágólapra másolva!
A várakozások ellenére szerdán nem érkezett meg a London közeli Brize Norton légitámaszpontra az a katonai repülőgép, amelyet a chilei hatóságok indítottak útnak Nagy-Britanniába, hogy még a héten hazaszállíthassák Augusto Pinochet tábornokot, mihelyt a brit belügyminiszter meghozza végső döntését a volt chilei államfő szabadon engedéséről.
Vágólapra másolva!

A brit légierő szűkszavú közlése szerint a gép egyelőre a Bermudákon vesztegel, és várja a chilei hatóságok utasítását a továbbrepülésre. A késedelmet megfigyelők azzal hozzák összefüggésbe, hogy a brit belügyminiszterhez a kedd délutáni határidőre több beadvány érkezett, amelynek küldői tiltakoznak a tábornok egészségi okokból történő elengedése ellen és újabb, valamennyi érintett fél képviselőjének a részvételével megtartandó orvosi vizsgálatot sürgetnek a 84 éves chilei szenátor állapotának felmérésére.

Az emberjog-védő csoportok viszont a brit orvosi jelentés közzétételét sürgetik, amelybe Pinochet és családja nem egyezett bele. Brit orvosok a hónap elején elvégzett kórházi kivizsgálás után arról tájékoztatták Jack Straw belügyminisztert, hogy a rossz egészségi állapotban lévő Augusto Pinochet nem bírna ki egy hosszas bírósági tárgyalást Spanyolországban, ahol a chilei katonai junta idején elkövetett kínzásokért és emberi jogsértésekért akarják felelősségre vonni.

A határidő lejárta után, szerdán Belgium, - amely Spanyolországhoz, Franciaországhoz és Svájchoz hasonlóan kérte Pinochet kiadatását - bejelentette, hogy orvosi küldöttséget meneszt Nagy-Britanniába Augusto Pinochet egészségi állapotának tanulmányozására.

(MTI)

Korábban:

(2000. január 19.)