Terjed az iskolai erőszak Franciaországban<br/>

Vágólapra másolva!
A múlt héten több középiskolást tartóztattak le Franciaországban, mert brutálisan bántalmazták társaikat. A francia oktatási miniszter szigorú intézkedéseket ígért a hasonló akciók megfékezésére.
Vágólapra másolva!

Brutális cselekményekért tartóztattak le a múlt héten francia középiskolásokat. Mantes-la-Jolyban három kamasz került rács mögé, mert egy 11 éves gyereket, aki megtagadta, hogy leckéjüket elkészítse, áthajítottak egy lépcsőkorláton. Evryben két kiskorú fiút fogtak el, akik zsaroltak és kínoztak egy 16 éves lányt a pénzéért. Lyonban öttagú zsaroló gyerekbandát állítottak elő: késsel fenyegetve kényszerítették kiszemelt áldozataikat, hogy átadják nekik pénzüket, mobiltelefonjukat, walkmanjüket.

Claude Allegre francia oktatási miniszter több mint két éve tekinti az iskolai erőszak megállítását programja központi elemének. Allegre kijelentette: csütörtöktől új intézkedéseket vezetnek be. A fegyelmi intézkedések megszigorítását és a diákok körében végzett felvilágosító munka hatékonyabbá tételét ígérte a politikus. Az elharapózó iskolai erőszak miatt több iskolában is sztrájkoltak a tanárok.

(MTI)