Clinton grandiózus tervekkel állt elő utolsó államértékelő beszédében<br/>

Vágólapra másolva!
Clinton megtartotta nyolcadik és egyben utolsó kongresszusi beszédét az Egyesült Államok helyzetéről (State of the Union). A jelentés sokkal inkább egy mandátumának közepén lévő elnök programja volt, semmint egy leköszönőé. Clinton beszéde tele volt sürgősen megvalósítandó feladatokkal.
Vágólapra másolva!


Fotó: Reuters

"Államunk erősebb, mint valaha" - kezdte beszédét Clinton ugyanazzal, mint minden korábbi elnök.

"Szerencsénk van, hogy a történelemnek ebben a pillanatában élünk. Nemzetünk korábban soha nem tudott felmutatni hasonló gazdasági növekedést és szociális biztonságot." Az elnök hozzátette: a legnagyobb kihívás, hogy azok is részesülhessenek a jövőben a prosperáló gazdaság eredményeiből, akik eddig nélkülöztek.

Clinton jelentése 89 percig tartott, ez idő alatt 128-szor szakították meg beszédét.

A leköszönő elnök drasztikus adócsökkentést javasolt. Elképzelései szerint az adók jóval alacsonyabbak lesznek, mint amit a republikánusok ígértek kampányukban. Az adócsökkentés a novemberi elnökválasztást megelőző kampány egyik legfontosabb eleme. Clinton szerint az adókedvezmények kiterjesztésével lehet a szegény családok anyagi helyzetén javítani.

"Ez nem republikánus vagy demokrata kérdés. Megadni az embereknek az esélyt, hogy megvalósíthassák álmaikat, ez egy amerikai ügy."

Clinton jelentősen szigorítaná a fegyvertartás feltételeit is. A fegyvervásárlónak szigoró tréningen kellene részt vennie, és ellenőriznék, hogy korábban követett-e el bármilyen bűncselekményt. Az elnök 280 millió dollárt költene, hogy új ellenőrök segíthessék a fegyvertartást. Ebből a pénzből finanszírozná Clinton az úgynevezett "okos fegyver" programot. Ez azt jelenti, hogy egy olyan alkatrésszel szerelnék fel a fegyvereket, hogy azok csak gazdájuk kezében működnének. Az este egyik legdrámaibb pillanata az volt, amikor Clinton bemutatta Tom Mausert, aki az egyik iskolai lövöldözés áldozatának édesapja.

Clinton jelentős költségvetési támogatást javasolt az egészségügyi ellátás fejlesztésére:400 milliárd dollárt, hogy az öregek és mozgáskorlátozottak számára is elérhető legyen az ellátás. 110 milliárdot szánna arra, hogy kiterjesszék az ellátást arra az 5 millió amerikaira is, aki jelenleg gyakorlatilag nem jogosult egészségügyi ellátásra. 175 milliárdot költene az AIDS/HIV kutatásra.

Clinton jelentősen összeget szán az oktatás, az emberi jogi védők, a tudomány, a technikai vívmányok fejlesztésének, a számítógéppel való ellátottság támogatására.

Clinton idei jelentésének ismertetésekor sokkal felszabadultabb volt, mint egy évvel ezelőtt, amikor javában folyt az elnök elleni impeachment eljárás.

Ajánló:

angolul