Haider csak 20 év múlva bővítené az Európai Uniót <br/>

Vágólapra másolva!
Jörg Haider, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke kijelentette: az Európai Unió (EU) bővítésére a következő 20 évben nem kerülhet sor. Haider ugyanis attól tart, hogy a bővítés után Ausztriát elárasztják a volt kommunista országokból érkező munkások - magyarázta az [*****]-nak Peter Westenthaler, az FPÖ sajtószóvivője. Az [*****] által megkérdezett szakértők szerint - mivel egy új ország felvételéhez valamennyi EU-tagország egyetértése szükséges - ha az osztrákok nem szavazzák meg a bővítést, Magyarország csatlakozása elhúzódhat. Martonyi János külügyminiszter ennek ellenére állítja: nincs okunk az aggodalomra.
Vágólapra másolva!

Haider Magyarországot leginkább érintő nyilatkozata az volt, amikor kijelentette: szerinte az Európai Unió bővítésére a következő 20 évben nem kerülhet sor.

Peter Westenthaler, az FPÖ sajtószóvivője az [*****]-nak azt mondta: nem érti a problémát. "Haider még nincs a kormányban, ezért korai a tagországok félelme" - közölte. Hozzátette: Haider nem politikai, hanem gazdasági okokból ellenzi az EU kibővítését.

Martonyi János külügyminiszter egyáltalán nem aggódik Haider kijelentése miatt.

"Úgy tűnik, hogy az FPÖ elvileg nem ellenzi az Európai Unió kibővítését, és megfelelő feltételek megléte mellett nem kíván akadályt gördíteni az Ausztriával szomszédos országok csatlakozása elé" - közölte a külügyminiszter. Szerinte a leendő új osztrák kormányt cselekedetei alapján kell majd megítélni. "A jövőbeni osztrák helyzet megítélése a kormányprogramtól és a program elfogadását követő tényleges cselekvésektől függ majd" - mondta az MTI-nek. - "A kampány időszakában aggodalommal és nyugtalansággal hallottuk az Osztrák Szabadságpárt egyes megnyilvánulásait, de a Jörg Haider vezette politikai erő azóta elkötelezte magát az európai értékrendszer mellett."

Szűcs Mariann, a Külügyminisztérium munkatársa az [*****]-nak elmondta: a tárca nem tartotta szükségesnek hivatalos álláspont kialakítását Haider kijelentésével kapcsolatban.

Navracsics Tibor szerint Ausztria megakadályozni nem, de jelentősen késleltetni tudja Magyarország csatlakozását az EU-hoz. Ugyanis az Európai Tanácsnak egyhangúan meg kell szavaznia a csatlakozás támogatását; ha egy tagállam is ellenzi a bővítést, el kell halasztani azt.

"Ha Ausztria huzamos ideig ellenállna a bővítésnek, a többi tagállam tudna más területen nyomást gyakorolni, hogy egyetértésre kényszerítsék." Hozzátette: amíg Haider nincs a kormányban, addig csak bonyodalmat okozna, ha Magyarország is hivatalosan nyilatkozna Haiderrel kapcsolatban.

Ezzel Simicskó István (Fidesz), a külügyi bizottság tagja is egyetért. "Eddig normálisak voltak a szomszédi kapcsolatok, és ezt nem lenne célszerű felborítani" - mondta.

A külügyi bizottság elnöke, Szent-Iványi István szerint is aggodalomra adna okot Haider esetleges kormányra kerülése. Az RTL Klubnak azt nyilatkozta: fontosnak tartja, hogy Magyarország világossá tegye álláspontját Haiderről.

Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Rádiónak adott interjújában kijelentette: meglepőnek tartja, az Európai Unió egységes és kemény fellépését a Jörg Haider vezette osztrák Szabadságpárt kormányra kerülésével szemben. Az osztrák gazdaság élénküléséből a miniszterelnök arra következtet, hogy a tőke vagy nem hallja meg az EU álláspontját vagy nem érdekli az.

[*****]