Az Egyesült Államok hazarendelte bécsi nagykövetét

Washington annak nyomán döntött így, hogy hazarendeli bécsi nagykövetét, Kathryn Hallt, hogy Bécsben felesküdött az új osztrák koalíciós kormány, amelyben helyet kapott a Jörg Haider vezette, szélsőjobboldalinak és idegengyűlölőnek tekintett Szabadságpárt.

Madeleine Albright amerikai külügyminiszter, az amerikai fővárosban tartózkodó Abel Matutes spanyol külügyminiszterrel folytatott eszmecsere után, sajtóértekezleten közölte: az Egyesült Államok elhatározta, hogy korlátozza az osztrák kormánnyal ápolt kapcsolatait. "Figyelni fogjuk, hogy szükségessé válnak-e további lépések a részünkről, a demokratikus értékek támogatása jegyében" tette hozzá az amerikai diplomácia irányítója.

Washington már korábban, a Haider-pártnak a bécsi kormányba való bevonási szándékát hallva, több alkalommal hangoztatta: aggasztónak tartja az Osztrák Szabadságpárt tisztségviselőinek megnyilvánulásait. Albright most elmondta, hogy Kathryn Hall nagykövet, mielőtt visszatér Washingtonba, találkozót kér Wolfgang Schüssel osztrák kancellártól, mert ki akarja fejteni neki az Egyesült Államok aggodalmait.

Az amerikai külügyek irányítója szerint a nagykövet asszonynak, ha majd a konzultációk után ismét visszatér állomáshelyére, módja lesz továbbítani az osztrák politika esetleges alakulásával kapcsolatos amerikai aggályokat.

(MTI)

Ajánló: