Hétfőtől sztrájkolnak a román pénzügyi közhivatalnokok és vámosok<br/>

Vágólapra másolva!
A pénzügyi és vámtisztviselők tulajdonképpen csak folytatják az elmúlt év végén öt napos munkabeszüntetés, illetve munkalassítás után felfüggesztett általános sztrájkjukat. Amiatt tiltakoznak, hogy a kormány még mindig nem váltotta be azt az ígéretét, hogy közzéteszi és életbe lépteti az ágazat munkavállalóinak jogállásáról szóló jogszabályt.
Vágólapra másolva!

Az ágazati érdekvédelmi szervezetek a pénzügyiek és vámosok statútumának sürgetésével egyidejűleg fizetésemelést is követelnek, mivel a román pénzügyi közhivatalnokok és vámosok átlagfizetése körülbelül 40 százalékkal alacsonyabb az országos átlagnál.

Hétfőtől a román vámosok közjogi és bérköveteléseik alátámasztására "túlbuzgósági akcióba" kezdenek. Ez azt jelenti, hogy a vámtisztviselők minden vámkövetelményre kiterjedően aprólékosan, "szőrszárhasogatóan" ellenőrzik a Romániából ki- és belépő járműveket, illetve személyeket. Ezzel nem a fuvarozókat és az utasokat kívánják bosszantani, hanem így akarnak nyomást gyakorolni a román kormányra követeléseik teljesítése érdekében.

A román pénzügyi és vámtisztviselők meghatározatlan időre szóló sztrájkja tetemes költségvetési bevételek elmaradásával, illetőleg késleltetésével károsíthatja meg Románia egyébként is ínséges pénzügyi háztartását.

(MTI)