Pokolgép robbant egy északír szállodában<br/>

Vágólapra másolva!
Pokolgép robbant vasárnap este Észak-Írországban egy vidéki szállodában, de a gyors rendőrségi fellépésnek köszönhetően senki sem sérült meg. A robbantás mögött feltételezhetően az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) északír terrormozgalom egy kis szakadár csoportja áll, amely elutasítja a tűzszünetet.
Vágólapra másolva!

Az önmagát IRA Folytonosságnak nevező csoport előzőleg figyelmeztette a BBC belfasti irodáját: Fermanagh megye két szállodájánál robbanószerkezetet helyeztek el. A telefonhívás után alig egy órával, helyi idő szerint 19.20-kor az egyik hotelnál - a túlnyomóan protestáns Irvinestownban, amely 140 kilométerre nyugatra helyezkedik el Belfasttól - bekövetkezett a detonáció, a másik helyen azonban nem történt robbanás. Irvinestownban a valószínűleg gépkocsiba rejtett szerkezet robbanásakor nem történt sérülés, a rendőrség ugyanis néhány perccel a detonáció előtt befejezte az épület kiürítését.

A Reuters értékelése szerint a merénylet, amely az első ilyen jellegű támadás 1998 óta, jelentősen visszavetheti az északír békülési folyamatot.
Tony Blair brit miniszterelnök szóvivője úgy nyilatkozott: "Mindig lesznek, akik megpróbálják aláaknázni a békefolyamatot. Mi minden lehetségest megteszünk azért, hogy ne járjanak sikerrel."

Irvinestown délnyugatra fekszik Omagh-tól, ahol az északír terroristák 1998 augusztusában az utolsó három évtized legvéresebb merényletét hajtották végre: 29 ember meghalt.

A brit kormány már előzőleg figyelmeztetett: ha az IRA gerillái nem hajlandóak beszolgáltatni fegyvereiket, akkor felfüggeszti a két hónapja létrejött északír koalíciós kormány működését, és újra bevezeti a Londonból történő közvetlen kormányzást.

(MTI)

Korábban:

(2000. január 30.)