Olaszországban megszűnhetnek a fizetett televíziós politikai hirdetések

Az olasz képviselőház a fizetett televíziós politikai hirdetések betiltásáról szóló törvénytervezetet fogadott el. Életbelépéséhez azonban a javaslatot a szenátusnak és Carlo Azeglio Ciampi elnöknek is jóvá kell hagynia. A terv elfogadása esetén a legrosszabbul a médiacézár Silvio Berlusconi által vezetett jobboldali párt, a Forza Italia járna, mely eddig a pártvezér tévécsatornáin ingyen hirdethette eszméit.

A képviselők 320:169 arányban, 9 tartózkodás mellett fogadták el a napokban azt a balközép kormánykoalíció által kidolgozott törvénytervezetet, amelynek azonban még a szenátuson is át kell jutnia, mielőtt Carlo Azeglio Ciampi elnök kézjegyével áldását adná rá.
A törvény teljes mértékben betiltaná a fizetett politikai hirdetéseket a televízió képernyőin nemcsak a választási kampányok idején, hanem azon kívül is. Ez a tilalom azonban csak az országos sugárzású adókra vonatkozik, és elsősorban az ellenzéki pártszövetséget sújtja, amelynek legnagyobb erejét a Forza Italia alkotja. Ennek élén pedig az a Silvio Berlusconi áll, aki a nyolcvanas években óriási médiabirodalmat épített fel magának, és most a tulajdonában lévő Mediaset vállalat három országos tévéállomással - Canale5, Rete4, Italia1 - rendelkezik.
Bár vele szemben ott vannak a RAI állami televízió csatornái, Berlusconi mint ellenzéki vezér saját csatornáin eddig korlátlanul hirdethette saját pártpolitikai elképzeléseit, ezért a balközép
koalíció pártjai úgy érezték, hogy nem egyenlőek esélyeik Berlusconi pártjáéval. Az esélyegyenlőség nevében akarják most leszűkíteni a médiacézár mozgásterét.
Berlusconiék több ezer módosító indítvány révén próbálták késleltetni a törvény világra jöttét, de obstrukciós magatartásuk nem volt elegendő ahhoz, hogy képviselőház megszavazza.

A törvénytervezet értelmében egyetlen országos sugárzású adó sem közölhet fizetett reklámokat, csak a pártok üzeneteit, de azokat is csak ingyen. Míg az állami csatornák kötelesek ezeket az üzeneteket közvetíteni, a magánadók maguk dönthetnek erről.
Más a helyzet a helyi sugárzású televíziók esetében: nekik megengedett a fizetett pártpolitikai hirdetések közvetítése, minden párt legfeljebb három ilyen reklámot helyezhet el naponta. Ebből kettőt maguk a megrendelők fizetnek, mégpedig ötven százalékos kedvezménnyel, a harmadiknak a költségeit az állam vállalja.
Az üzenetek időtartamát is meghatározza a törvény, s az is fontos rendelkezés, hogy a pártüzenetek nem szakíthatnak meg műsorokat. Kerekasztal-vitákat is csak a médiafelügyelet által megszabott szigorú keretek között lehet bemutatni.

Az L,Espresso című hetilap szerint Berlusconi csatornái tavaly politikai hirdetéseik hetven százalékát szentelték a tulajdonos pártjának, a Forza Italiának. A pénzmágnás-politikus most úgy érzi, hogy ez a törvény "szájkosarat" tesz az ellenzék szájára.

A kormánykoalíció viszont úgy látja, ezzel a rendelkezéssel helyreáll az esélyegyenlőség, mivel a többi pártnak nincs saját televíziója, amelyben korlátlanul kihasználhatná előnyös helyzetét a választók előtt.

Gianfranco Fini, az ellenzéki tömbhöz tartozó Nemzeti Szövetség (AN) vezetője nyilvánosan fejezte ki abbéli reményét, hogy a köztársasági elnök nem fogja aláírni a "szabadságot lábbal tipró törvény tervezetét".
Az olasz sajtó szerint azonban ez hiú ábránd. Hiszen éppen Carlo Azeglio Ciampi volt az, aki miniszterelnöksége idején, 1993-ban először vetette fel a televíziós pártpropaganda területén megvalósítandó esélyegyenlőség fontosságát.

(MTI)

Ajánló:

A szervezet angol nyelvű honlapja.