Az új horvát államfő célja Európába vezetni országát<br/>

Vágólapra másolva!
Az új horvát köztársasági elnök, Stipe Mesic első nyilatkozatai is megerősítik azokat az értékeléseket, amelyek szerint Horvátország végleg letér a "tudjmani útról". Céljának tartja, hogy az ország "európai arculatot" kapjon és rálépjen arra az útra, amelyen a kelet-közép-európai országok többsége halad az euroatlanti integráció felé.
Vágólapra másolva!

Stipe Mesic államfővé választása után adott első nyilatkozataiban megerősítette, hogy Horvátország is elfogadja az európai "játékszabályokat", és meg akar felelni azoknak a követelményeknek, amelyeket az EU támasztott a csatlakozásra jelentkező országokkal szemben. A december 10-én elhunyt Franjo Tudjman elnök sem tagadta, hogy Horvátország stratégiai céljának tekinti a csatlakozást az EU-hoz és a NATO-hoz, de mindig hozzáfűzte, hogy azt nem mindenáron akarja elérni, és meg akarja védelmezni a nemzeti érdekeket "azokkal a nyugati hatalmi központokkal szemben, amelyek más Horvátországot szeretnének".

Az új horvát államfő, Stipe Mesic

Fotó: Nikola Solic

Mesic már első nyilatkozatában kijelentette: céljának tartja, hogy "európai arculatot" kapjon Horvátország. A hatalomba 5 évnyi szünet után visszatért politikus alig néhány órával választási győzelme után így fogalmazott: "Horvátország csak akkor talál helyet magának Európában, ha minden nyitott kérdést meg tud oldani a szomszédaival."

Kiemelte, hogy Szlovéniával kapcsolatban megoldhatónak tart minden vitás kérdést.

Bosznia-Hercegovinával kapcsolatban úgy vélte, hogy az ottani horvátoknak fel kell ismerniük: "önmaguk tehetik a legtöbbet önmagukért, és el kell fogadniuk, hogy Bosznia-Hercegovina a hazájuk".

Jugoszláviáról szólva kijelentette, hogy csak akkor tartja elképzelhetőnek a kétoldalú viszony javítását, ha "Szerbia is megtalálja a maga Adenauerjét vagy Willy Brandtját, amikor majd demokratizálódik, és amikor eltűnik a politikai porondról az a rendszer, amely háborúkba vezette a szerbeket, és demokratikus erők kerülnek hatalomra".

Montenegróról szólva leszögezte, hogy Podgoricának magának kell döntenie státusáról, és üdvözölte azokat az erőfeszítéseket, amelyek az európai orientáció felé mutatnak. Kiemelte, hogy ehhez támogatást biztosít Montenegrónak Horvátország.

(MTI)

Korábban:

(2000.02.08.)