Ígéretéhez híven csapással válaszolt Izrael a Hezbollah támadásaira<br/>

Vágólapra másolva!
Izraeli harci repülőgépek hétfőn éjszaka és kedden hajnalban gerilla célpontokra és hőerőművekre mértek csapásokat Libanon-szerte. Az akciók válaszul szolgáltak azokra a Hezbollah síita szervezet által végrehajtott támadásokra, amelyekben az elmúlt két hétben öt izraeli katona vesztette életét.
Vágólapra másolva!

1999 júniusa óta nem voltak olyan erős légitámadások mint az éjszaka. A repülőgépek ostromaiban megsérültek a Tripoli kikötőváros közeli transzformátorok is, de a város áramellátása nem szűnt meg.
Szemtanúk és biztonsági források szerint a Baalbek melletti erőmű lerombolásakor heten megsebesültek, ugyanakkor az AFP 18 sebesültről tud. (A város az Irán-barát Hezbollah tevékenységének a központja.)
Az izraeli kormány előzőleg nyilatkozatot tett közzé, amely szerint Izrael kemény válaszcsapásokat fog mérni minden rátámadó terrorista csoportra. Izrael a libanoni támadás előtt felszólította a libanoni határ közelében lakó izraeli lakosságot, hogy húzódjon óvóhelyekre, mivel a Hezbollah katyusatámadással válaszolhat.

Hétfőn a Hezbollah gerillái által elhelyezett pokolgép robbant a dél-libanoni megszállási övezetben, a robbanásban két katonai jármű, egy harckocsi és egy buldózer megsérült.

Az Egyesült Államok kormánya hétfőn éjjel "maximális önmérsékletre'' intette a két országot. Washington felszólította Izraelt és Libanont, hogy tartsák tiszteletben azt az 1996 áprilisi megállapodást, amelyben a felek ígéretet tettek: kerülik polgári célpontok megtámadását.

(MTI)

Korábban:

(2000.02.06.)