Százezrek ünnepelték az iráni forradalom 21. évfordulóját <br/>

Vágólapra másolva!
Teheránban százezernyien emlékeztek meg pénteken az iszlám forradalom 21. évfordulójáról. A megemlékezés hangulatát erősen befolyásolta, hogy jövő héten parlamenti választások lesznek Iránban.
Vágólapra másolva!

A főváros keleti részén lévő Szabadság téren Mohammed Hatami elnök mondott beszédet, és azt kérte honfitársaitól, hogy biztosítsanak többséget a reformok képviselőinek a február 18-i parlamenti választásokon. Ha olyan parlamentet választanak meg, amelyik együttműködik a kormánnyal, akkor a kabinet bizalommal léphet előre a reformok útján - mondta az államfő.

A reformerők képviselőjelöltjei, akik élvezik az elnök támogatását, arra számítanak, hogy a közelgő választásokon véget vetnek a konzervatívok parlamenti uralmának. Hatami felszólította az irániakat, különösen a fiatalokat: nagy számban vegyenek részt a választásokon, hogy hűséges, öntudatos és szakértő törvényhozása legyen az országnak.

Az elnök hosszasan beszélt az iszlám köztársaság elmúlt két évtizedéről. Dicsőítette a rendszernek az iszlám népi forradalomból eredő szilárdságát, amely rendszer az ország történelmében először teremtette meg a nép törvényes jogait, lehetővé téve, hogy szabadon, külföldi befolyástól mentesen határozzon sorságról.

A beszéd befejeztével a tömeg nyugodtan oszlott szét, miközben a megszokott forradalmi jelszavakat skandálta: "Halál Amerikára", "Halál Izraelre", valamint "Függetlenséget, szabadságot, iszlám köztársaságot".

Az idén a forradalom évfordulója egybeesik a választási kampány kezdetével. Mohamed Reza Pahlavi sah rendszere, a monarchia 1979. február 11-én bukott meg. Azon a napon hagyta el az országot az uralkodó utolsó miniszterelnöke, Sapur Bahtiar.

(MTI)