Folytatódik a román pedagógussztrájk<br/>

Vágólapra másolva!
A bruttó hazai össztermék (GDP) 0,5 százalékával emeli a román kormány az oktatásra fordítható összeget annak érdekében, hogy mihamarabb befejeződjön az országot sújtó pedagógussztrájk. A tanítók és tanárok, azonban még ezzel a javaslattal sem elégedettek.
Vágólapra másolva!

A koalíció egyetért azzal, hogy az oktatási szektor 3,7 trillió lej (199 millió dollár) támogatáshoz jusson - jelentette be a román miniszterelnök a televízióban vasárnap éjjel. A kormány abban bízik, hogy a tervet még a héten elfogadja a parlament is.

Mint ismeretes, a romániai általános és középiskolákban január 24. óta szünetel a tanítás, mivel a pedagógusok semmilyen biztos választ nem kaptak követeléseikre. Az ország 400 ezer tanítója és tanára azt követeli, hogy a kormány a GDP legalább 4 százalékát fordítsa oktatásra, melyből jelenlegi 640 ezer lejes jövedelmük helyett 1,5 millió lejt (kb. 80 dollárt) kereshetnének havonta.

A tanárok szerint a kormány mostani javaslata nem egyezik követeléseikkel, ezért továbbra sem tanítanak.

Korábban már azzal fenyegetőztek a pedagógusok, hogy nem fejezik be ezt a félévet, így minden román diák osztályismétlő lesz szeptembertől.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.