Jugoszlávia légtérsértéssel vádolja a NATO-t<br/>

Vágólapra másolva!
Dejan Drobnjakovic jugoszláv közlekedési miniszter szerdán azzal vádolta a NATO-t, hogy az atlanti szövetség harci gépei februárban megsértették a jugoszláv légteret és a nemzetközi légiközlekedési előírásokat, veszélybe sodorva ezáltal a polgári légforgalom biztonságát.
Vágólapra másolva!

Drobnjakovic belgrádi sajtóértekezletén elmondta: február 2-án a szlovén Adria Airways légitársaság egyik pilótája a montenegrói Budva térségéből jelentette egy katonai gép jelenlétét. Hétfőn a ciprusi légitársaság pilótái, és a jugoszláv légiirányítás észlelt számos katonai gépet a montenegrói Herceg Novi és a horvátországi Dubrovnik között, Konavle térségében. Az utólagos vizsgálat igazolta, hogy valóban NATO-gépekről volt szó - tette hozzá a miniszter.

Drobnjakovic szerint a jugoszláv légiirányítás ezután zárta le a montenegrói fővárostól, Podgoricától délnyugatra fekvő térséget a (polgári) légiközlekedés előtt, így Tivat repülőterét is. Ez utóbbi szerdán újította fel működését, miután a nemzetközi polgári repülésügyi szervezet illetékesei megígérték: a NATO a jövőben két nappal előre bejelenti a délkelet-adriai légifolyosók használatát.

A repülésügyi szervezet a Jugoszlávia feletti légiközlekedés normalizálása előtt közölte a jugoszláv hatóságokkal, hogy a NATO hat adriai légifolyosó használatát követeli; ebből 5 nemzetközi terület, a hatodik pedig Horvátország és Montenegró tengerparti határszakasza fölött húzódik. Belgrád ez utóbbihoz nem járult hozzá, a másik ötöt pedig fenntartásokkal fogadta el - közölte a miniszter.

Drobnjakovic a jugoszláv légtér és a nemzetközi légiközlekedési előírások súlyos megsértésének nevezte "NATO-gépek felbukkanását az ország határai mentén". Nem tudott viszont válaszolni arra az újságírói kérdésre, hogy a jugoszláv légvédelem miért nem lépett működésbe a Budva közelében észlelt gép ellen.

(MTI)

Ajánló: