Nagyfokú agykárosodása miatt nem hallgatható ki Augusto Pinochet<br/>

Vágólapra másolva!
Augusto Pinochet korábbi chilei diktátor olyan mértékű agykárosodást szenvedett, ami miatt nehezen értené meg azokat a kérdéseket, melyeket egy lehetséges tárgyaláson intéznének hozzá. Ugyanezen okból válaszolni sem tudna a kérdésekre. A politikus egészségügyi állapotáról - egy titkos brit orvosi jelentés alapján - az egyik spanyol lap adott tájékoztatást.
Vágólapra másolva!

Orvosi bizonyítékai vannak a kiterjedt agykárosodásnak - állítja a spanyol ABC című lap. A jelentés szerint Pinochet agyának homlok- és halántéklebenye sérült meg, ami emlékezetvesztést okoz a volt diktátornál.
Emellett a politikus lelki és fizikai problémákkal is küzd. Az újság megjegyzi, hogy Pinochet fizikailag még csak ép lenne, de a hosszú stressz miatt leromlott a szervezete.

A volt diktátor agykárosodása főleg 1999 októberében és novemberében keletkezett. Akkor ülésezett Londonban az a bíróság, mely szerint a politikust ki kell adni Spanyolországnak, ahol az uralma idején elkövetett embertelenségek miatt kívánják bíróság elé állítani.

Mivel hosszú távú memóriája meglehetősen hiányos, ezért nehezen lenne képes megérteni és megválaszolni azokat a kérdéseket, melyek múltbeli eseményeket firtatnak. Pinochet állapota pedig már nem fog javulni – állítják az orvosok.
Korábban már felesége is azt állította a politikusról, hogy súlyos depresszióban szenved, az orvosok szerint azonban Pinochet - annak ellenére, hogy arca mozdulatlan - humoránál van. A korábbi chilei vezető ezenkívül még cukorbetegségben szenved, és pacemakere is van. Orvosai szerint a kiadatásáról szóló per alatt legalább kétszer kapott agyvérzést.

Az ismertetett jelentés csak egy azok közül, amelyeket a brit belügyminiszter, Jack Straw tanulmányozott, mielőtt arról döntött, hogy egészségi állapota miatt szabadon engedi a korábbi diktátort, aki 3197 ember haláláért tehető felelőssé.

Az angol felsőbíróság arról döntött, hogy nyilvánosságra kell hozni a Pinochet egészségi állapotáról készült orvosi jelentést. A belügyminiszter eddig azért nem akarta megmutatni a beszámolót, mert úgy vélte, magánügyként kell kezelni minden orvosi jelentést, így nem tartozik a nyilvánosságra a Pinochet egészség állapotát ismertető vizsgálat eredménye sem.

A január 6-i keltezésű dokumentumot 3 brit orvos készítette, és Baltazar Garzón spanyol vizsgálóbírónak is elküldték. A spanyol bíró kezdeményezésére tartóztatták le ugyanis 1998-ban Londonban a volt diktátort.

Spanyolország mellett még Belgium, Franciaország és Svájc szeretné bíróság elé állítani a chilei vezetőt. Ezen országok indítványozták, hogy - a brit belügyminiszter véleményével ellentétesen - hozzák nyilvánosságra a politikus egészségi állapotáról szóló jelentést.

Pinochetre még két per vár, mielőtt arról döntenének, hogy visszatérhet-e Chilébe.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

(spanyolul)

Korábban:

(2000.02.15.)