Az ortodox rabbik a Szabbat betartására kérik a pápát <br/>

Vágólapra másolva!
Izraeli ultraortodox vezetők arra kérik a pápát, hogy mondjon le a szentföldi látogatása alkalmával szombatra tervezett miséről, mivel ez zsidók ezreit kényszerítené a szombat megszentségtelenítésére.
Vágólapra másolva!

Meir Porus, az ellenzéki Egyesült Júdaista Tóra (UTJ) párt vezetője csütörtökön a Reutersnek elmondta, hogy elvárja II. János Pál pápától a zsidó vallási hagyományok tiszteletben tartását a március 21-26. között tartandó, történelmi jelentőségű látogatása alatt.

A pápa misét tervez március 25. szombatra az izraeli Názáret városában, ahol Jézus a gyermekkorát töltötte. "Neki nem kell betartania a szombatot, de ha szombaton misézik, katonákat, rendőröket és biztonsági erőket kényszerít munkára" - mondta az UTJ-vezető.

"Fegyvert fognak viselni, telefonálni fognak és utazniuk kell - ez mind a szombat megszentségtelenítése" - fűzte hozzá Meir Porus. A szombat ünnepét megtartó zsidóknak tilos ezen a napon különféle munkákat végezniük, ezek között szerepel a motoros járművek és elektromos berendezések használata.

Porus cáfolta azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint az UTJ útjának lerövidítésére fogja kérni a pápát. Közölte: helyi rabbik százai írtak már alá egy beadványt, amelyben arra kérik a katolikus egyház vezetőjét, hogy a március 25-i tömegrendezvények elkerülése érdekében módosítsa terveit.

Mint utalt rá, azt várja, hogy az elkövetkező napokban az aláírók küldöttsége találkozni fog a pápa képviselőivel.

(MTI)

Ajánló: