Gusenbauer fegyelmezettségéről ismert<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Alfred Gusenbauer, az Osztrák Szociáldemokrata Párt új elnöke gyermekkorában ministráns volt, de ezen kívül makulátlanul "vörös" a múltja.

A 40 éves Gusenbauer politikai pályája 1976-ban kezdődött, amikor diáktársai szóvivője és egyben a szocialista ifjúsági szervezet aktivistája lett az alsó-ausztriai Wieselburg gimnáziumban.
1980-ban a Szocialista Ifjúság akkori elnöke, Josef Cap szövetségi titkárként a bécsi központba hívta, 1984-ben pedig Cap után Gusenbauer lett az ifjú szocialisták (SJ) elnöke.

Az ezt megelőző évben megengedett magának egy tréfát, amelyet még ma is a szemére vetnek: a konzervatívok nagy felháborodására egy moszkvai látogatása alkalmával a pápát utánozva megcsókolta az orosz földet.

A fiatal politikus 1990-ig volt az SJ elnöke. 1993 óta a parlament tagja. Közben politológiaszakon elvégezte az egyetemet, disszertációját a békemozgalomról írta.
Lelkesen vetette magát a nemzetközi politikába. Néhány évet az ifjúsági internacionáléban töltött, 1989-ben pedig a Szocialista Internacionálé alelnöke lett Willy Brandt helyetteseként. Ezt a tisztséget ma is betölti.

Gusenbauer szereti a jó vörösborokat és az újlatin nyelveket. Rendkívül fegyelmezett ember, legyen szó akár munkájáról, akár magánéletéről: szigorú fogyókúrával 35 kilónyi súlyfeleslegtől szabadult meg.
Ideológiai pozícióját barátai baloldalinak, de nem marxistának határozzák meg.

A csütörtökön elnökké választott politikust alig két hete nevezték ki az Osztrák Szociáldemokrata Párt szövetségi ügyvivőjévé (pártigazgatóvá).

(MTI)