Milosevics sikeresnek látja az elmúlt 10 évet<br/>

Vágólapra másolva!
Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök szerint vezetése alatt az elmúlt 10 évben sikeresen küzdött az ország a túlélésért. Minderről a politikus által alapított Szocialista Párt (SPS) IV. kongresszusán nyilatkozott.
Vágólapra másolva!

Szlobo bevonulása

Fotó: Goran Tomasevics

A gyűléstől Milosevics azt várja, hogy a párton belül személyi változások történnek annak érdekében, hogy az idei önkormányzati választásokból győztesen kerüljenek ki. Az előző, 1996-os választáson elsöprő győzelmet aratott a párt, amit aligha fog tudni megismételni az idén.

A kongresszus kezdése előtt már ezrek éltették Szlobodan Milosevicset a belgrádi Szava konferenciaközpont előtt. A Szerbia minden részéből a fővárosba utazó szerbek az elnök fényképével díszített plakátokkal demonstráltak Milosevics mellett, akik a gyűlés kezdése után elhajítva tábláikat visszaültek buszaikra, és hazautaztak.
A pártvezért a terembe lépésekor ''Szlobo, Szlobo'' kiáltással üdvözölték a tagok.

A gyűlés célja megmutatni az országnak, hogy a kormánypárt egységesen támogatja a kormányt, és megmutatni, hogy a NATO támadásai óta mennyit változott Jugoszlávia teljesítménye.
Az állami kézben lévő média agresszív kampányt folytatott a gyűlés előtt helyreállítást, fejlődést és reformokat hirdetve.

Mirko Marjanovics szerb miniszterelnök beszédében többek között évenkénti 10 százalékos gazdasági növekedést ígért.

A balkáni erős embernek nem akadt kihívója, így valószínű, hogy az egynapos gyűlésen egyhangúan ismét Milosevicset választják meg a párt elnökének.

Egyes elemzők szerint a deklarált egység alig szépíti azt a tényt, hogy a tavalyi NATO-támadások igencsak meggyengítették az elnök pozícióját. Milosevics elveszítette hatalmát az albán többségű Koszovó - a szerb kultúra bölcsőjének tekintett tartomány - felett, amikor a NATO vezette nemzetközi békefenntartók elfoglalták állásaikat az országrészben.

A háború pusztítást okozott az infrastruktúrában és a gazdaságban, ami már amúgy is teljesen kimerült a korábbi balkáni háború miatt kirótt nemzetközi szankciók miatt.

Az elmúlt hónapban a szerb ellenzék, félretéve önös érdekeit, egységbe tömörült, és lemondásra szólította fel Milosevicset.

Zoran Gyingyics, az ellenzéki Demokrata Párt vezetője korábban arról nyilatkozott, hogy Milosevics a romboláson kívül semmit sem tett az országért.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

(A Magyar Hírlap újvidéki tudósítója tollából.)