A reformpárti erők kerültek ki győztesen az iráni választásokból <br/>

Vágólapra másolva!
Iránban a baloldali reformpárti erők 57 mandátumot szereztek a parlamenti választások pénteki, első fordulója nyomán kiosztott 95 képviselői helyből.
Vágólapra másolva!

A hírügynökségek a reformerek nagyon erős előretöréséről számolt be: 96 képviselői mandátumból a reformerek választási szövetsége 49 helyet szerzett meg, a független jelöltek 24 helyhez jutottak. Az első hivatalos részeredmények a konzervatívok hagyományos és szinte kizárólagos fellegvárának számító vidékről és néhány főváros környéki településről érkeztek be.

Minden becslés egybecseng abban, hogy az ország szívében, Teheránban az elnök 40 éves öccse, Mohammed-Reza Hatami vezette szociáldemokrata irányultságú reformerek egyértelmű győzelmet arattak. A jövendő, 290 mandátumosra kibővített parlamentben (medzsliszben) 30 képviselői hely sorsa a fővárosban dől el. A reformerek vezetői egyenesen földrengésszerű győzelmet jósolnak Teheránban. Az elnök testvére a szavazatok 60 százalékára számít.

A helyi újságok szintén egyetértenek abban, hogy az elsősorban hittudósokból álló konzervatív tábor súlyos vereséget szenvedett a hatodik parlamenti választáson. A Teheran Times című napilap a választási eredmények tiszteletben tartására szólított fel szombati számában. "Még ha az eredmény nem is felel meg egyesek ízlésének, nem szabad esztelenül reagálniuk" - olvasható a vezető újság kommentárjában.

A belügyminisztériumból kiszivárgott, meg nem erősített adatok szerint a 38,7 millió választásra jogosult rekordszámban vett részt a szavazáson. Az AP amerikai hírügynökség szerint a részvételi arány 83 százalék volt, míg a német hírügynökség arról számolt be, hogy megközelítette az iszlám forradalom évében, 1979-ben elért 88 százalékos arányt. Mohammed Hatami köztársasági elnök már péntek este köszönetet mondott a választóknak, Szajed Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője pedig szombaton fejezte ki tiszteletét az iráni nép előtt, mert "a magas részvételi aránnyal megvédte az iszlám rendszert a világ szemében". Az ajatolláh rádióbeszédében úgy vélte, hogy a választás nagy nyertese kétségkívül a nép.

Megfigyelők arra számítanak, hogy a parlamenti választás eldönti a reformerők és a szélsőséges iszlám tábor közötti hatalmi harcot. A konzervatívok többséggel rendelkeztek a medzsliszben, és Hatami számos óvatos reformkísérletét megakadályozták. Az AP amerikai hírügynökség elképzelhetőnek tartja a hatalomváltást, mert a lakosság többségét az iszlám forradalom 21 évében és a mostani elnyomó politikában csalódott fiatalok alkotják.

A 62 millió iráni több mint fele 25 év alatti, és a választási korhatár 16 évnél kezdődik.

(MTI)

Korábban:

(2000. február 18.)