Újabb szennyezés?<br/>

Vágólapra másolva!
A román hatóságok újabb folyószennyezés miatt indítottak vizsgálatot. Közben egy osztrák lap úgy tudja, hogy az Aurul vállalat derítőjéből továbbra is szivárog a cián a Szamosba.
Vágólapra másolva!

Az RTL Klub úgy értesült, hogy a román környezetvédelmi szakemberek egy másik szennyezés miatt is vizsgálatot indítottak. Máramaros megyében, a Nagybánya és Kolozsvár környéki fémbányák állítólag nehézfémekkel szennyezik a környező patakokat. A nehézfémeket a víz kimossa és ez a szennyezett víz ömlik a patakokból a Szamosba, ahol megint találtak néhány döglött halat. A mérési eredményeket holnapra várják.

A bécsi Der Standard című napilap helyszíni tudósítója szerint a nagybányai aranybánya derítőiből továbbra is szivárog a ciános víz. Így a Szamost még mindig ugyanaz a méreg szennyezi, amely február elején a környezeti katasztrófát okozta.

A lap értesülései szerint a román hatóságok úgy látják, bármikor újabb katasztrófa történhet. A derítőmedencék minősége például nem felel meg az előírásoknak, mert gyenge anyagból készültek és ráadásul a mérgező folyadék szintje alig fél méterrel van a perem alatt, a szabályos 3 méter helyett.

(RTL KLUB)