Kanadával figyeltette minisztertársait a brit Vas Lady

Egy korábbi kanadai titkos ügynök szerint Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök 1983-ban két akkori minisztere utáni kémkedéssel bízta meg Kanadát. Az USA, Nagy-Britannia, Kanada és Új-Zéland ugyanis közösen építette ki és működteti az úgynevezett Echelon rendszert, mellyel mesterien lehet kémkedni.

Az Echelon olyan, alapvetően amerikai felderítő hálózat - szerte a világban elhelyezett megfigyelő posztok rendszere -, amelynek segítségével lényegében mindenfajta technikai eszközzel történő távközlés (telefon, fax, elektronikus levél) titkait ki lehet fürkészni.

Az amerikaiak az Echelont négy másik nagy angol nyelvű, fejlett ipari országgal, vagyis Kanadával, Nagy-Britanniával, Ausztráliával és Új-Zélanddal együtt használták a hidegháború alatt, majd e rendszert megőrizték a hidegháború után is.

A minap a francia kormányzat részéről olyan állítások fogalmazódtak meg, hogy az idők folyamán technikailag mind tökéletesebbé tett Echelont immár ipari kémkedésre használják, és az amerikaiak a briteken keresztül folytatnak gazdasági hírszerző tevékenységet az Európai Unió ellen. Londonban hivatalosan tagadták, hogy így lenne.

Mike Frost, aki saját állítása szerint 1972-től 1992-ig állt a kanadai titkosszolgálat alkalmazásában, a CBS tévéhálózatnak adott interjújában arról beszélt, hogy az Echelon működtetésében részes országok időnként elegánsan megkerülték saját belföldi jogrendszerüket. Esetenként így valamelyik partnerüket kérték fel valamilyen - az ő országukat érintő - vizsgálat lefolytatására, majd az információt ők is megkapták, anélkül tehát, hogy bármilyen tilos lehallgatási tevékenységet folytattak volna belföldön.

Frost állítása szerint így tett miniszterelnöksége idején Margaret Thatcher is. A brit politikus a kanadaiakat kérte meg arra, hogy nézzenek utána két miniszterének, akik úgymond nem az ő pártján álltak. A kanadaiak le is folytatták a kért vizsgálatot. Az érintett brit miniszterekkel szemben nem találtak semmilyen terhelő adatot. Az egykori titkosszolgálati szakember arról nem nyilatkozott, hogy konkrétan kikről volt szó.

(MTI)

Ajánló:

Nagy-Britannia első női miniszterelnöke. (angolul)