A CDU-nak még nincs új elnökjelöltje<br/>

Vágólapra másolva!
A CDU vezetői tagadták azt a kedden felröppent hírt, hogy a színfalak mögött már döntés született volna a párt jövendő elnökének személyéről. A híresztelés szerint Volker Rühe, a párt jelenlegi alelnöke lenne az új elnök. A párttagok körében népszerű Angela Merkel pártfőtitkár visszalépne a javára a márciusi elnökválasztáson.
Vágólapra másolva!

A Berliner Morgenpost keddi számában azt állította, hogy a CDU elnöki tisztségére két legesélyesebb jelölt a színfalak mögött megegyezett arról, ki legyen a párt első embere. Volker Rühe és Angela Merkel egyezségének értelmében utóbbi maradna főtitkár, és átengedné az elnökjelöltséget Rühének, aki a CDU négy jelenlegi alelnökének egyike.

Wolfgang Schäuble, a CDU volt elnöke tagadta, hogy már most megegyezés született volna utódja személyéről.

Schäuble szerint március 20-ig teret engednek a párton belüli vitának az új vezető személyéről. A vezetőség nem akar ajánlást téve befolyást
gyakorolni a tagság, illetve a helyi pártszervezetek elképzelésére.

Az április elejére egybehívott pártkongresszus küldöttei maguk dönthetik el, kit kívánnak látni a CDU elnöki székében - mondta Schäuble.

Hans-Peter Repnik, a Bundestag CDU-frakciójának ügyvezetője közölte: a CDU vezetősége egyetért a pártelnökség álláspontjával, miszerint a tagsággal folytatandó vitára kell kihasználni a kongresszusig hátralévő időt. Repnik szerint elképzelhető, hogy áprilisban ideiglenesen megbízott elnök kerüljön a CDU élére.

Az uniópárt tagságának körében végzett februári felmérés szerint a legtöbben, a tagság 39 százeléka Angela Merkelt szeretné a pártelnöki székben látni. Utána Volker Rühe következik a sorban 16 százalékos népszerűségi mutatóval, majd Kurt Biedenkopf, aki azonban már bejelentette, hogy nem kíván pártelnök lenni.

(MTI)

Ajánló:

Az [*****] összeállítása