Az Egyesült Államokban egy szövetségi bíróság 5,2 millió dolláros kártérítést ítélt meg annak az asszonynak, akit munkáltatója azért bocsátotta el, mert több gyermeke van.

A 44 esztendős Victoria Mortont - 123 társával együtt - a detroiti Unisis Corporation 17 évi munka után küldte el 1994-ben. Az átszervezés során a chicagói területen illetékes személyzeti vezető azért küldte el az asszonyt, mert gyermeke van. A nő védője szerint Morton egyértelműen csúcsminőségű szakember volt. A cég alaptalanul és törvénytelenül azzal érvelt, hogy Victoria a gyermekei miatt a továbbiakban nem lesz képes a sok utazással járó munkát ellátni.

Mortonéknak - Victoria férje ugyancsak az Unisis Co.-nál dolgozott - az elbocsátáskor három gyermekük volt, a kártérítési per idején már négy. Az esküdtek egy egész napi tárgyalás után 3,1 millió dollár kártérítést ítéltek meg az elmaradt munkabér, annak kamatai és a Victoria Morton szakmai pályafutását ért sérelem címén. További 2,1 millió dollárt pedig az ügy által okozott lelki megpróbáltatás jóvátételére.

A 36 ezer embert alkalmazó nemzetközi nagyvállalat képviselője közölte, hogy az Unisis Co. jogi úton meg fogja támadni az ítéletet.

(MTI)