Havannába érkezett a kémkedéssel vádolt kubai diplomata<br/>

Vágólapra másolva!
Kubába érkezett pénteken José Imperatori, az amerikaiak által kémkedéssel vádolt kubai diplomata. A férfi Kanadából repült Havannába, az Egyesült Államokból ugyanis korábban már kiutasították. Imperatori tagadja az ellene felhozott vádakat.
Vágólapra másolva!

Fidel Castro, Kuba első embere hősként üdvözölte José Imperatorit, akit az amerikai hatóságok kémkedéssel vádoltak meg, és kiutasították az országból. A diplomata néhány napot Kuba kanadai nagykövetségén töltött, majd onnan is kiutasították. Imperatori Kuba amerikai nagykövetének helyettese volt - írta a BBC.

"Örülök, hogy visszaérkeztem szülőföldemre. Most tovább folytathatom a harcot, amíg végre győz az igazság"- mondta Imperatori.

Az Egyesült Államok egy héttel ezelőtt utasította ki a kubai diplomatát. A férfi ezután Ottawába utazott. A kanadai hatóságok csak két napra adtak tartózkodási engedélyt a férfinak. Imperatori azonban nem hagyta el az országot két nap után, ugyanis éhségsztrájka kezdett, hogy visszatérhessen az USA-ba és ott bizonyíthassa ártatlanságát. Ottawa végül felszólította a havannai kormányt, hogy azonnal hívja vissza a volt nagykövethelyettest. Kuba azonban többször kijelentette: nem szándékozik visszahívni a diplomatát.

Imperatori ügye miatt megromlott és feszültté vált a diplomáciai kapcsolat Kanada és Kuba között. Eddig hagyományosan baráti viszonyban állt a két ország egymással.

Az Imperatori-ügy egy korábbi, kubai származású hivatalnok, Mariano Faget letartózatásával is összefügg. Fagetet, az amerikai bevándorlási hivatal volt munkatársát az FBI azzal gyanúsítja, hogy titkos információkat adott el kubai ügynököknek, köztük Imperatorinak is.

A mostani kémbotrány előzményének tekinthető Elian González hajótörtött kubai kisfiú kiadatási ügye is. Az utóbbi hónapokban Elian ügye miatt ugyanis nagyon megromlott a politikai kapcsolat az USA és Kuba között. Az Egyesült Államok nem hajlandó visszaengedni édesapjához Havannába a gyereket. Havanna szerint az FBI kubaiak ellen irányuló jelenlegi eljárásai is Elian ügye miatt kezdődtek.

Ajánló:

angolul