Öngyilkos lett egy 13 éves japán fiú<br/>

Vágólapra másolva!
Japánban egy 13 éves iskolásfiú öngyilkosságot követett el pénteken: társai szeme láttára kiugrott a második emeleti osztályterem ablakából.
Vágólapra másolva!

Az ország lakosságát megrázó eset az ősi fővárosban, Kiotóban történt. Az osztály a teremben tartózkodott, amikor az egyik tanuló, Adzsimi Johei hangosan azt mondta, "Meg akarok halni!", odafutott az ablakhoz, és kiugrott - mondták el társai. Nyolc és fél métert zuhant. Azonnal életét vesztette.

Japánban hagyományosan gyakori az öngyilkosság, még iskolások körében is, mert elviselhetetlennek érzik a rossz érdemjegyek miatti szégyent vagy a társak általi zaklatást, piszkálást, kirekesztést. Adzsimi azonban jó tanuló volt, sőt vívott egy nagy hagyománnyal rendelkező sportklubban. A Kyodo japán hírügynökség jelentése szerint az iskolaigazgató nem tud arról, hogy személy szerint a fiút piszkálták vagy zaklatták volna társai.
Adzsimi búcsúlevelet nem hagyott, igaz, padjára írt valamit, ami arra utal, hogy megfordult a fejében az öngyilkosság. Osztálytársai szerint előző nap már mondott olyat nekik, hogy megöli magát.

A tokiói oktatási minisztérium szerint az 1998 márciusától 1999 márciusáig tartó egy év alatt 192 iskolás gyermek lett öngyilkos az országban. A minisztérium szerint egyes esetekben a tett indítéka az lehetett, hogy öngyilkos lett egy népszerű japán rocksztár.
Az 1998-as évben összesen 33 ezer ember követett el öngyilkosságot a szigetországban, amire még soha nem volt példa. A japán társadalomban a szégyenérzet mellett gyakori indíték még az öngyilkosságra, hogy ezzel az illető szeretteit menti meg a miatta érzett szégyentől.

(MTI)