Mégsincs közel az izraeli-szíriai béke<br/>

Vágólapra másolva!
Mind az izraeli miniszterelnöki hivatal, mind az amerikai külügyminisztérium tagadta az izraeli tv értesülését, miszerint négy-öt héten belül az izraeli parlament elé terjesztenek egy, a libanoni rendezést is magába foglaló izraeli-szíriai megállapodást.
Vágólapra másolva!

"Semmi olyan fejlemény nem történt, amely arra utalna, hogy áttörés történt volna a szíriai-izraeli viszonyban" - nyilatkozta James Rubin amerikai külügyi szóvivő az izraeli állami televízió péntek esti közleményéről, miszerint négy-öt héten belül az izraeli parlament elé terjesztenek egy, a libanoni rendezést is magába foglaló izraeli-szíriai megállapodást. A hírt egy szíriai illetékes is alaptalannak minősítette.

Az izraeli miniszterelnöki hivatal péntek este szintén tagadta a hírt. Közleményében azt közölte a hivatal, hogy az izraeli vezetésnek semmilyen értesülése sincs a január 10-én megszakadt izraeli-szíriai tárgyalások újrakezdésének lehetséges időpontját illetően sem.

A tv bejelentése szerint a tervezetet előbb a kormány, majd a knesszet hagyja jóvá, végül pedig népszavazást rendeznek róla, lehetőleg még a Pészáh, a zsidó húsvét ünnepe előtt.
A tárgyalások a két ország között decemberben kezdődtek újra csaknem négyéves szünet után, januárban azonban megszakadtak, mert Izrael nem volt hajlandó beleegyezni abba, hogy visszavonuljon az 1967-es, még a hatnapos háború előtti határokig.

Rubin úgy vélekedett, hogy semmi ok a derűlátásra. Mindkét fél ragaszkodik saját elképzeléséhez, és azt kívánja elérni, hogy az ő óhaja teljesüljön. Azaz Izrael azt akarja, hogy előbb a biztonsági kérdéseket rendezzék, míg Szíria az izraeli katonák Golán-fennsíkról történő visszavonásának a lehetőségéről kívánja újrakezdeni a tárgyalásokat - mondta.

(MTI)

Korábban:

(2000. március 3.)