Tajvani elnökjelöltek elutasítják Peking sürgetését<br/>

Vágólapra másolva!
Tajvan két legesélyesebb elnökjelöltje szombaton visszautasította az egyesítést sürgető pekingi fenyegetéseket, leszögezve, hogy a sziget vezetése nem hajlandó előre megszabott menetrend szerint tárgyalni.
Vágólapra másolva!

A március 18-ra kitűzött elnökválasztás kampányában élen álló James Szung és a függetlenségpárti Demokratikus Haladó Párt (DPP) színeiben induló Csen Suj-pien egyaránt visszautasította az egyesítésről februárban Pekingben közzétett Fehér Könyvet, amely erő alkalmazásával fenyegette meg Tajvant arra az esetre, ha a sziget kitér az egyesítési tárgyalások elől.

"A Kínában nemrég közzétett Fehér Könyv azt mutatja, hogy Pekingben gyors egyesítést akarnak. Azt mondják, ha nem egyesültök, támadni fogunk" - mondta Szung abban a televíziós kampányműsorban, amelyben az elnökválasztás mind az öt esélyese kifejthette elképzelését. "Nyomatékosan hangsúlyozom, jelenleg semmifajta menetrend nem felel meg Tajvan népének" - tette hozzá.

Csen még keményebb álláspontot fejtett ki a kérdésben. "Nem vagyunk hajlandóak tárgyalni előre megszabott időkeretek között..., és semmiképpen sem kezdhetünk tárgyalni a "tárgyalás vagy támadás" katonai fenyegetésének nyomása alatt" - mondta.

(MTI)