A Hezbollah győzelmi harsonával ünnepelte az izraeli kivonulást Dél-Libanonból

A Hezbollah győzelmi harsonát fújt hétfőn, miután Izrael bejelentette, hogy júliusig kivonja csapatait Dél-Libanonból.

"A legkisebb arab országnak sikerült kiűznie a cionista betolakodót" - írta bejrúti sajtóközleményében a síita fanatikus szervezet, amely élvezi a libanoni kormány, Damaszkusz és Teherán támogatását.

Az izraeli döntés "a libanoni néptől és a hősi iszlám ellenállóktól elszenvedett vereség elismerése" - fejtegette a Hezbollah, óva intve Izraelt "fenyegetéseinek beváltásától", mert "az iszlám ellenállók nem fognak ölbe tett kézzel nézni semmiféle újabb agressziót Libanon ellen".

Az izraeli miniszterelnök vasárnap figyelmeztette Izrael ellenségeit, nehogy bármilyen támadásra vetemedjenek izraeli terület ellen a dél-libanoni csapatkivonás után. Ehud Barak bejelentette, hogy az izraeli csapatok júliusig akkor is távoznak Dél-Libanonból, ha a zsidó államnak nem sikerül megállapodásra jutnia Szíriával.

A líbiai hivatalos hírügynökség is úgy látta, hogy "a libanoni nemzeti ellenállás vívta ki a cionista visszavonulást". A JANA politikai szerkesztője szerint az izraeli csapatok a Golán-fennsíkról és Ciszjordániából is kivonultak volna, ha olyan elszánt ellenállásra találnak, mint amilyet a Hezbollah tanúsított Libanon déli részén.

Korábban:

(2000. március 6.)