Eltemették az ukrajnai sújtólégrobbanás további áldozatait

A kelet-ukrajnai Luhanszk (Luganszk) megye több településén a nemzeti gyász második napján, kedden eltemették a szombati bányaszerencsétlenség további hatvanhárom áldozatát.

A nyolcvan áldozat közül ötvennégyen krasznodoni lakosok voltak. Viktor Juscsenko kormányfő, aki a tragédia okainak kivizsgálására és az áldozatok családjának megsegítésére létrehozott kormánybizottságot vezeti, hétfőn és kedden is részt vett a gyászszertartáson.

A vizsgálat első eredményei szerint a katasztrófát szénporral elegyedett gáz-levegő keverék robbanása okozta, amit feltehetően a szállítószalagon tűz segítségével végzett munka váltott ki. Szakértők egybehangzó véleménye szerint súlyosan megsértették a biztonsági előírásokat.

Mint az [*****] beszámolt róla a szombaton kora délután a Barakov bányában 664 méter mélyen bekövetkezett sújtólégrobbanás a független Ukrajna történetének legsúlyosabb bányaszerencsétlensége volt. A robbanás következtében nyolcvan bányász vesztette életét, heten pedig megsebesültek. Százharmincöt gyermek maradt árván, közülük hetvenegyen tizenhat év alattiak.

Idén eddig összesen több mint 130 bányász vesztette életét az ukrán szénbányákban.

(MTI)

Korábban:

(2000. március 11.)