Milliók tisztultak meg az Arafát-hegyen <br/>

Vágólapra másolva!
Kétmillió muszlim imádkozott együtt szerdán a szaúd-arábiai szent Arafát-hegyen az idei mekkai zarándoklat második napján, azért, hogy hite szerint bűneitől megszabaduljon és tisztává váljék.
Vágólapra másolva!

A Mekka közelében levő lankás hegyen összegyűlt hívők hangos imádkozással, az iszlám szent könyv, a Korán olvasásával töltötték a napot az isteni kegyelem elnyerése jegyében. A mekkai zarándoklat az iszlám hit ötödik oszlopa és egyben legjelentősebb megnyilatkozása, amelyet minden arra fizikailag és anyagilag képes muszlimnak végre kell egyszer hajtania életében.

A vallásos élet csúcspontjának számító hadzs során a mintegy kétmillió hívő szertartásos rendben megismétli mindazt, amit Mohamed próféta tett utolsó zarándoklata alatt.

Szerda estig semmilyen incidensről, erőszakos eseményről nem érkezett hír, de az IRNA hivatalos iráni hírügynökség beszámolt arról, hogy az Arafát-hegyen egybegyűltek egyes csoportjai Amerika- és Izrael-ellenes jelmondatokat skandáltak. Az iráni kormány évek óta azt sürgeti híveitől, hogy a hadzs alatt "tagadják meg a hitetleneket".

1987-ben a vallásos összejövetelben iráni fanatikusok összecsaptak a rendőrséggel, 401 zarándok meghalt. Az utóbbi két évben erőszak és áldozat nélkül zajlott le a tömeges imádkozás napja. Az Arafát-hegyen való bűnbocsánat az iszlám szerint a hívők számára a végítélet napjának egyfajta "ízelítője", amikor is majd minden ember isten elé kerül és felel tetteiért.

Idén 2,1 millióan érkeztek a mekkai zarándoklatra a világ egymilliárd hívet számláló iszlám közösségéből.

Ajánló:

A mekkai zarándoklatról. (angolul)

Korábban:

(2000. március 13.)