Új választás kiírásáért kezdtek aláírásgyűjtésbe Ausztriában<br/>

Vágólapra másolva!
A Demokratikus Offenzíva elnevezésű osztrák szervezet aláírásgyűjtési akciót kezdett, hogy népszavazás útján elérje az új választások kiírását. Az osztrák kormány szerint a választók 15 százalékának akarata alapján népszavazást kell kiírni, ezért a szervezők ennek megfelelő számú, és új választást követelő aláírás megszerzésére törekednek.
Vágólapra másolva!

A Demokratikus Offenzíva a jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) részvételével létrejött kormány elleni tüntetések és akciók egyik fő szervezője.

A cél mintegy 900 ezer aláírás összegyűjtése. Ez a szám a választók több mint 15 százalékát tenné ki, és a jelenlegi kormány programja azt irányozza elő, hogy a választók több mint 15 százalékának aláírását összegyűjtő kezdeményezés alapján kötelező legyen a népszavazás kiírása.

Doron Rabinovici, a Demokratikus Offenzíva egyik ismert személyisége szerint nem a kormány programjának a vitájáról van szó, hanem arról, hogy a platform úgy véli: ez a kormány - programjától függetlenül - eleve botrány.

A szervezők elmondták: az eddigi tiltakozások, tüntetések és egyéb akciók alapeleme a felháborodás volt, amihez képest az új választások kiírásának követelése továbblépés.

Korábban:

Az Osztrák Szabadságpárt lemondott elnökének életútja és gondolatai.