Csődbiztos a ciánszennyezésért felelős Esmeralda élén<br/>

Vágólapra másolva!
Több millió dolláros kártérítési igénytől tartva csődbiztos igazgatása alá helyezte magát a január végi romániai ciánszennyezésben részes Esmeralda ausztrál bányaipari vállalat. Illés Zoltán környezetvédelmi bizottsági elnök a lépést a felelősség elkerülését célzó trükknek nevezte.
Vágólapra másolva!

Eddig még nem érkezett kártérítési igény az Esmeraldához. Magyarország, amely a legsúlyosabb károkat szenvedte a Tisza és a Duna vízgyűjtő területeit ért ciánszennyezés miatt, több millió ausztrál dolláros kárigényt akar bírósági úton érvényesíteni az Esmreralda vállalattal szemben.

Az Esmeralda a csődbiztos kinevezését szerdán jelentette be a sydneyi tőzsdén. Az ausztrál vállalati törvények értelmében egy vállalatot csődgondnok védelme alá lehet helyezni, ha csődbe jutott, vagy rövid időn belül fenyegeti csőd. Ekkor a vállalati javakat befagyasztják, a vállalat napi irányítását a csődgondnok veszi át, hogy a hitelezők pénzükből minél többet visszakaphassanak. A lépés egyúttal azt is jelenti, hogy az igazgatók személyi felelősséget nem viselnek a vállalati adósságokért.

Illés Zoltán, a magyar parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke az ausztrál rádióban csütörtökön azt mondta: az Esmeralda ezzel a lépésével megpróbál kibújni a károkozás felelőssége alól. Illés Zoltán szerint ez csak trükk a vállalat részéről, aminek az a célja, hogy ne kelljen kártérítést fizetnie az okozott károkért.

Az Esmeralda cég képviselője azt nyilatkozta: még nem bizonyított, hogy a halpusztulást a ciánszennyezés okozta. A szennyezést független
környezetvédelmi szakemberek most vizsgálják. Az Esmeralda, amely tavaly áprilisban kezdte meg aranykinyerési tevékenységét Romániában, 25 százalékban a vezetőségé, a többi különböző résztulajdonosok között oszlik meg. A szennyezést előidéző nagybányai Aurul román-ausztrál vegyesvállalatban az Esmeralda és a román állami partnercég 50-50 százalékkal részes.

(MTI)

Ajánló:

A Környezetvédelmi Minisztérium honlapján

Korábban:

(2000. február 2.)