Putyin kezére játszik az orosz tömegtájékoztatás<br/>

Vágólapra másolva!
Oroszországban finiséhez érkezett a március 26-i elnökválasztások kampánya, amely végig minden lendületet nélkülöző maradt: a választási reklámkampányok tartalmilag teljesen üresek, az egész orosz tömegtájékoztatás a legesélyesebb jelölt, Putyin kezére játszik. A kampány részének tudható be az is, hogy csütörtökön nem jelent meg a Novije Izvesztyija című napilap: valaki ellopta az egész lapszámot tartalmazó cd-t, amelyben Putyin kampányának finanszírozásáról szóló, leleplező anyagok is voltak.
Vágólapra másolva!

Az Izvesztyija című tekintélyes moszkvai napilap szerint egyrészt azért üres az orosz választási kampány, mert Vlagyimir Putyin hatalmas népszerűsége nyomán eleve lefutottnak tekintik a választásokat, másrészt a kampány ezúttal teljesen mentes az ideológiától. Hiányzik a programok, az eszmék összecsapása, de az már újdonság, hogy ezúttal a személyiségek sem csatáznak igazából egymással. A politikai hirdetések teljesen sablonosak, közömbösek, míg tv-vitákra nem mindegyik jelölt vállalkozik.

Az országos választási bizottság a nagyobb részvétel mellett agitál, míg egyes liberális és jobbközép erők "a haza az állambiztonság kezében!" felkiáltással a szavazás bojkottjára szólítanak, annak ellenére, hogy ők is elismerik: a Kreml jelenlegi urának nincs most hatalmi alternatívája.

Míg az 1996-os elnökválasztásokon valósággal fetisizálták a politikai tv-reklámot, és nem is sajnálták rá a pénzt, már a tavaly decemberi duma választások során megváltozott a helyzet: a reklám hétköznapi, fogyasztói fogalom lett. Ezt már figyelembe vették az elnökjelöltek kampányfőnökei is, és ennek nyomán a főszerepet a "fekete PR", a tv-magazinokban és -vitákban való mocskolódás vette át.

Az egész orosz tömegtájékoztatás a legesélyesebb jelölt, Putyin kezére játszik, ügyvezető államfői tisztségéből fakadó helyzeti előnyének megfelelően. Putyin ezért is vetette el a személyét népszerűsítő "csokireklámokat", azzal, hogy a tettek beszéljenek.

Az orosz választási reklámkampány tartalmilag teljesen üres, ami meglepőnek tűnhet, hiszen az ország nem éppen a legjobb éveit éli. A kampány azonban megmaradt a hazafiasság és becsületesség szólamainak keretein belül. "Az, hogy Putyin lemondott reklámklipjei sugárzásáról, magyarázható azzal is, hogy az ügyvezető államfő egészen más, mint a többi jelölt, de azzal is, hogy éppen ugyanolyan, de ezt a szavazópolgárok csak a választások után tudják meg" - írta az Izvesztyija.

A kampány részének tudható be az is, hogy csütörtökön nem jelent meg a Novije Izvesztyija című napilap: valaki ellopta az egész lapszámot tartalmazó cd-t, amelyben Putyin kampányának finanszírozásáról szóló, leleplező anyagok is voltak. A lap ígérete szerint a hétvégi, bővített kiadásban mégis megjelennek ezek az írások.

(MTI)