Az első szennyhullám elhagyta az országot<br/>

Vágólapra másolva!
Románia kiegészítő pénzügyi támogatást kér az Európai Uniótól ahhoz, hogy az európai szabványoknak megfelelő környezetvédelmi programot valósíthasson meg - jelentette ki Mugur Isarescu román kormányfő azt követően, hogy a tiszai szennyeződésekről tárgyalt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
Vágólapra másolva!

A román miniszterelnök a Jugoszláviával határos országok kormányfői találkozójának szünetében tárgyalt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel a Tiszáról. Ezt követően a román sajtónak adott nyilatkozatában Mugur Isarescu elmondta: a többlettámogatásra vonatkozó kérést hétfőn terjeszti majd elő Brüsszelben, ahol Románia középtávú gazdasági stratégiájának vázlatát ismerteti majd az EU illetékeseivel. Isarescu határozottan megígérte: Románia mindent elkövet a környezetszennyezések elkerülésére, s Brüsszeltől külön segítséget kér a károk felszámolására.
A román kormány szigorúbban kívánja a környezetvédelem problémáját rendezni, ehhez kéri az Európai Unió segítségét - mondta Isarescu. A román kormányfő szerint a januári ciánszennyezéshez hasonló balesetek veszélye azért is nagy, mert a cián használatára épülő technológiai folyamatokat sem Romániában, sem más európai országban nem tiltják.
Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság jelentése szerint elhagyta az országot vasárnap délelőtt a romániai eredetű tiszai nehézfém-szennyeződés első hulláma. A vasárnapi mérési eredmények már sehol sem mutatták ki a folyó alsó szakaszán határértékhez közeli mértékben káros anyagok jelenlétét. A havária levonulta után hétfőtől Szeged térségében naponta csak egy alkalommal végeznek méréseket.
A szennyeződés második hulláma Tokajt elhagyva várhatóan hétfőn éri el Kiskörét. Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőségtől kapott tájékoztatás szerint a korábban a Tiszát szürkésfeketére festő szennyeződés már annyira felhígult, hogy útját csak műszerekkel lehet követni, a haváriának már nincs látható nyoma. Ezen a folyószakaszon másodfokú vízminőség-védelmi kárelhárítási készültség mellett folyamatosan veszik a vízmintákat, amelyeket a felügyelőség miskolci laboratóriumában elemeznek. Az eddigi vizsgálatok eredményei arra utalnak, hogy a folyóban a nehézfémek koncentrációja nem haladja meg a határértékeket. A felügyelőségek a Tisza teljes magyarországi vonalán víz- és talajmintákat vesznek a mederben, valamint az ár- és hullámtereken lerakódott nehézfémek mennyiségének megállapítására.

Elmarad a miniszteri találkozó

Valaki kárt okozott Romániának, és annak fizetnie kell. A magyar kormány már két pert indított, és ügyvédei hamarosan eldöntik, beperelik-e a román államot is - idézték a magyar kormányfőt a bukaresti médiában Mugur Isarescu román miniszterelnökkel sorra került budapesti találkozóját követően. Jóllehet Németország környezetvédelmi miniszter-helyettese, Gila Altmann arról tájékoztatta az Európai Bizottság biztosát, hogy nem történt Borsabányánál újabb gátszakadás, Margot Vallströmöt alighanem nem sikerült meggyőznie, mert a biztos kemény hangú levélben kért részletes magyarázatot Romica Tomescu román környezetvédelmi minisztertől. Levelében mondta, a balesetek gyakorisága megkérdőjelezi az ilyen típusú gazdasági egységek romániai működtetésének biztonságosságát. A román tárca államtitkára ugyanakkor közölte, elfoglaltsága miatt a román miniszter nem valószínű, hogy találkozni tudna Pepó Pállal.

Szilágyi A. János

(Magyar Hirlap)